Türk Éva
I.
Sétálni mentem
vissza soha nem tértem
önmagam rejtélyes
elmébe vesztem...
Pillanatok tűnnek el
a hajnal fényében
könnycsepp ízét érzem
sikolyomra riadok
Maradj!
Ha kialszanak a fények,
izgalmas játék
veszi kezdetét,
- mosolygok -...
Alszik minden már,
ám néhány éber lélek
ablakhoz jár.
Felnéznek az égre,
tündöklő jelenséget
figyelve.
Kisgyermekek csillogó szemekkel
figyelik a szépülő
tereket.
Díszek kerülnek ablakokba,
boltokba,
bármerre tekintenek,
ragyog az utca.
elpazarolt idők
hasztalan érzelmek
test kell
lélek nélkül
fél-mondatok teherként
szerepelnek
ködös emlékeidben...
Nem tudni, miért
fut oly sok ér
a végtelen körök
értelmetlen
útvesztőjébe,
hisz számtalan
vágás íveli sorsukat...
Kietlen szigeten tántorgok
lelkem kínja végtelen
hazugságaid odút raktak
szívemben
homályos foltok
villódznak előttem
nem bírom cipelni
keresztem...
kóbor lelkek
magányban szenvednek,
görcsölünk,
gépekként működünk
- nem élünk -
megfojt a szokás,
fáj a váll,
a teher tör utat...
szobámban csak sötétség
és bánat lappang
fényt nem remélve
(halállal ismerkedve)
fekszem
hallgatom lassuló sóhajom
(elvágyódom)...