Unger Lívia
Hej, szabadság,
Mint rónán suhanó vad szél,
A viharban
Táncoló villámlás, ha kél...
Most némaság honol a berkeken,
Egyetlen kósza madár se dalol;
Most nem könnyít ének a lelkeken,
Nem szabadul szív a gondok alól.
Táncra hívja léptünk hűs tavaszi szellő,
Cikázva, suhanván, mint tengeri sellő,
Játékosan, s csintalan’ szólít száguldásra,
Hűvös ujjai szelíden simítják orcánkat.
Szépséges leány lovagol
Gyönyörű aranyszín lovon
A felkelő nap fényében,
S béke honol szívében.
Amikor felgyúl a fény
A messzi kelet ölén,
A hajnal eljő hangtalan,
S fényt hoz diadalmasan.
Álom hajnalon
Erdőn át visz utam,
A csendet hallgatom,
S a szellőt, mi halkan suhan.
Félelem a szemben,
Fájdalomról mesél,
Halállal szemben...
A Vas-folyó regél.
Nézd, ahogy kék szeme felragyog,
Akár ott fent a csillagok,
Kecses fejét magasra szegi...