Uzelman János
Júliusi nagy melegben
balatoni nádöbölben
megnyílik a halóvoda,
vitte hírül a csuka.
Eddig reméltem, de már félek,
félek, hogy vége a reménynek,
hatalomtól ittas lények
fertőzték meg a mai létet.
Ha meghalok, engem ne sirassatok,
a testemnek koporsót ne faragjatok,
földi porhüvelyem tűzben izzítsátok,
hamvaim rohanó patakba szórjátok.
Haikuban
Szépet álmodtam,
hajnal pírja ébresztett.
Hív a természet.
A szép nyári napsütésben
gyerünk el az állatkertbe,
meglátjátok, milyen remek,
sok kis pónin apró nyereg,
lovagolnak a gyerekek,
hisz tombol a nyári szünet.
Álom szárnyán messze szálltam,
csodálatos álmot láttam,
nyári égen kóboroltam,
csillaglánnyal találkoztam.
Keserű a sorsom,
már a méz sem édes,
próbálom feledni,
szerettelek téged...
Kőkemény évek, kőkemény élet,
széthullt családok, kopott remények,
megfakult színek, lecsorgó könnyek,
feszülő indulatok, jól szájba vernek.
Boldog ember vagy, amíg hazavárnak
szerető szüleid a családi házba,
kapuhoz tipegnek könnyeket hullajtva,
deres fejükkel válladra borulnak.
Múlt és jelen
Emlékszel, barátom,
a hetvenes évekre,
lázadó ifjúságunk
boldog éveire.
Volt egyszer egy szép, szőke lány,
gyönyörű virág, igazi vadrózsaszál,
szerelmes szívvel öleltük egymást,
boldogan sétáltunk egy csodás éjszakán.
Kezem egyre engedetlenebb,
ezért az írás sajnos nehezebb,
mit én akarok, kezem nem érti meg,
vitázik velem, önálló életre kel.
Virágmintás, zöld ruhába öltözött a kopott rét,
levetette régi göncét, mit ráadott az öreg tél,
madárdaltól hangos a táj, ébred már a kikelet,
falu szélén a kis patak újra vígan csörgedez.
"Párizsban szép a nyár",
az "Öreg hölgy" csak reád várt,
eljött végre a nagy találkozás,
erre vágytál, egy életen át.
Tavaszi éjjel holdfény az égen.
Szerelmes szívvel séta a réten,
harmatos fűben tücskök zenélnek,
ránk mosolyognak boldog tündérek.