Uzelman János
Útpadkán ülök a tűző napon,
forró nap égeti a kobakom,
izzadság folyik le homlokomon,
arcom gyűrött, mint a kalapom.
Korán reggel felébredtem,
kisétáltam kiskertembe,
virágokon harmatcseppek
ragyogtak a napfényben.
Szeretett kollégák, drága barátok,
sok éve annak, hogy beléptem hozzátok,
kedvesek voltatok, és helyet adtatok,
éreztem, köztetek újra otthon vagyok.
Szívemből írtam e verset,
újra veletek verselek,
nem vesztem el, csak pihentem,
kezembe tollat nem vettem.
Tavasszal nyíló orgonák,
nyáron gyönyörű rózsaszál,
ősszel virágzó temetők,
télen szikrázó jégvirág.
Gyorsan elrohant az élet,
sokasodnak az emlékek,
miket álmomban újraélek,
azok a boldog gyerekévek.
Az igazi boldog szerelem olyan,
mint egy csiszolt kristálytükör,
mely mindig fényesen ragyogva
csókot csalt gyönyörű ajkadra,
ha néha a tükör bepárásodott,
együtt néztünk bele, újra ragyogott.
Kecses röptű gólyamadár,
itt születtél, ez a hazád,
bár télre elköltöztök délre,
de tavasszal visszatértek.
Erdő mélyén jár egy malom,
megőrletem a bánatom,
felöntöm azt a garatba,
elúszik majd a patakba.
Büszkén ballag kecskemama,
vígan ugrál kis gidája,
ő az udvar új lakója,
mindenkinek bemutatja.
Magányosan ülök a móló langyos kövén,
a nyári est csendesen telepszik körém,
gyengéden betakar puha palástjával,
mint gyermekét szívéből szerető anya.
Amíg a múltad nyomasztó súlya
lelkedet kötözi keményen gúzsba,
éjjel izzadva forgolódsz ágyadban,
lidércek üldöznek sötét álmodban.
Nyári napban szemben a széllel
száguldás a remek időben,
dögös kis csaj, király a gép,
robog az úton a tenger felé.
Aludj, szép Csipke Rózsika,
álmodd még boldog életed,
nem jön a várva várt herceg,
hisz devizahitelben tönkrement.