Uzelman János
"Nyári napnak alkonyúlatánál,
megállék" a szeretett Tiszánál,
szilaj vizét ma gátak szorítják,
két erőművel kemény munkára fogták.
Sötét sikátorban romos házak,
kitört ablakban gyertya lángja,
árva szívedben szeretet hiánya,
gettóban jöttél erre a világra.
Megláttam a szép szemed,
rögtön megszerettelek,
bezártál a szívedbe,
rabod lettem örökre.
Két kis huncut egérgyerek
egy szép napon eltekergett,
egér Juli, egér Gyuri
elindult világot látni.
Gyerekfejjel hallottam ezt a legendát,
hol és mikor történt, borítsa félhomály,
két sógor a szőlőhegyre napszámba járt
egy gazdához, kinek párja nagy csapodár.
Csodálatos volt szerelmünk,
mint két bimbózó rózsaszál,
vágytuk már a csóknak ízét,
azon a gyönyörű, tavaszi délután.
Oly sok miértre de nehéz a válasz,
miért veri a sors szépséges hazánkat,
miért van szegénység, sok megosztott ember,
kettészakadt országban kővé vált szívek.
A temető oly hideg és csendes,
koporsóban fekszik tested,
áldott lelked a mennybe jár,
az Úr vigyáz most már reád.
Egy stroke emlékére
Valami ragacsos gyanta
áradt szét tompa agyamba,
árnyékomba kapaszkodva
szobámban összerogytam.
A hetven felé ballagok
tarisznyával a vállamon,
múltamat bátran vállalom,
hibáimat nem tagadom.
Meseországban csodás palota,
visszhangzik benne móka és hahota,
ebben éldegélt boldogan kis Panna,
anyukája ölében szeretve ringatta.
Tudom, az életünk oly nehéz,
de soha ne add fel a reményt,
keresd az apró örömöket,
szerencsecsillagod rád nevet.
Vettem egyszer egy kiskutyát,
kurta farkú foxi fajtát,
Bikfic lett a kutyus neve,
kis családunk új kedvence.