Uzelman János
Tavasszal nyíló orgonák,
nyáron gyönyörű rózsaszál,
ősszel virágzó temetők,
télen szikrázó jégvirág.
Gyorsan elrohant az élet,
sokasodnak az emlékek,
miket álmomban újraélek,
azok a boldog gyerekévek.
Az igazi boldog szerelem olyan,
mint egy csiszolt kristálytükör,
mely mindig fényesen ragyogva
csókot csalt gyönyörű ajkadra,
ha néha a tükör bepárásodott,
együtt néztünk bele, újra ragyogott.
Kecses röptű gólyamadár,
itt születtél, ez a hazád,
bár télre elköltöztök délre,
de tavasszal visszatértek.
Erdő mélyén jár egy malom,
megőrletem a bánatom,
felöntöm azt a garatba,
elúszik majd a patakba.
Büszkén ballag kecskemama,
vígan ugrál kis gidája,
ő az udvar új lakója,
mindenkinek bemutatja.
Magányosan ülök a móló langyos kövén,
a nyári est csendesen telepszik körém,
gyengéden betakar puha palástjával,
mint gyermekét szívéből szerető anya.
Amíg a múltad nyomasztó súlya
lelkedet kötözi keményen gúzsba,
éjjel izzadva forgolódsz ágyadban,
lidércek üldöznek sötét álmodban.
Nyári napban szemben a széllel
száguldás a remek időben,
dögös kis csaj, király a gép,
robog az úton a tenger felé.
Aludj, szép Csipke Rózsika,
álmodd még boldog életed,
nem jön a várva várt herceg,
hisz devizahitelben tönkrement.
Meleg van, én mégis fázom,
a szememre nem jön álom,
ülj le mellém, kicsi párom,
terítsd rám a nagykabátom.
Séta a fő téren
szép tavaszi este,
virágzó bokrok mellett
fiatalok ülnek.
A slambuc
Jó nagyapám rézbográcsa
szolgafára volt akasztva,
nyári estén rám kacsintott,
rakhatod a tüzet, kosztos.
"Nyári napnak alkonyúlatánál,
megállék" a szeretett Tiszánál,
szilaj vizét ma gátak szorítják,
két erőművel kemény munkára fogták.
Sötét sikátorban romos házak,
kitört ablakban gyertya lángja,
árva szívedben szeretet hiánya,
gettóban jöttél erre a világra.