Vadász Attila
Ahogy hirtelen széllökés
örvényt kavar a megsárgult avarba,
úgy tarol le néha
az élet rejtelmes hatalma,
ha nem élsz bölcsen és némán,
ha nem látsz túl
gyermekkorod álmán,
ha elrontod az elronthatatlant...
Pezsgő pukkan durrogva,
kutyák futnak riadva,
ember néz az órára,
ki nem vigad, mihaszna.
Karácsonyi vásár, forralt bor és sültek,
lampionok, gyertyák jókedvet szülnek,
felmelegszik tőle a halandó lelke.
A pokol bugyraiba tekinteni mersz-e?
Elhalkult a szeretet mára,
megfagyott a türelem ága,
csorog az emberből a kín,
nem szeret már igazán,
amit mutat, az csak szín.
Üres hely van elég,
ahová egy vers befér:
kiszáradt szemgödör,
kilyukadt pléhvödör,
elárvult fecskefészek,
üres kaptár alján a halott méhek,
egy lusta délután
halálosan szunyókáló őzsuták...
Ennyi mindenkinek jár,
hogy amíg gyermek,
lelke szarvas-szánon száll,
s arcát simogatják hópelyhek,
sül a kalács, kivirul az éj,
tisztul a cipő,
a gyereklélek mély...
Jön, mert érzem, hogy jön...
sok olcsó kisembernek,
sok gyáva félembernek,
sok bujkáló igaznak,
sok bűnösnek, kinek falaznak,
de jön, mert ahogy közeleg,
lelkünknek hízeleg,
hogy van még, ki lakol helyettünk...
Éhes menyét kopog a padláson,
öreg kutya már csak a szagát érzi,
érzem lehét a kaszásnak,
s a kutya tekintete kérdi...
Állok előtted, s nem kívánom
nézésed, mely rajtam ül
vádlón, s én sandán kihányom
a bűnöm, mely bennem hegedül.
Gyönyörű vagy, mint szentkép a falon,
sugárzol szelíden, s én bénultan hagyom,
hogy átjárjon az érzés, amely durva, Gina,
melytől csak úgy nézlek lopva, Gina.
Besüt a délutáni Nap
a résnyire hagyott konyhaajtón,
odakünn megáll a játszó idő,
kacsák rázzák tollukat az itatón,
macska ásít kitartóan,
a kutya is csak lomhán piheg,
a por alászáll, nem siet,
vénasszony hajlong zöldségek között...
Lépdelek a temető nyálkás,
avarral szórt útjain,
hallgatom a halottak szavát,
ahogy leereszkednek a lélek kútjain.
Amíg itt voltál virágzott minden,
amikor elmentél magam sem hittem,
hogy ily látványosan szürkül be az ég,
s már csak azt várom, mikor jön a vég.
Odafönn vár valaki
észrevétlen, szép szelíden,
de én még maradok kicsit,
nem csalom meg, ki számol velem,
s közben kukázok, mint a kóbor kutyák,
hol egy kis lélek, hol egy kis cupák
után kuncsorgok,
hol szeretetben fürödnék...