Vámosi István
Puttonyát telerakta
Csokoládéval, mogyoróval,
Útra kél piros ruhában,
Hosszú fehér szakállal.
Ne élj a mának,
Gondolj a családra.
Legyen kis mániád,
Szebb lesz általa a világ.
Legyen mindig remény,
Mint ahogy a virágnak illata,
Legyen mindig akarat, amely mindig jót akar.
Megint ősz van, most is fúj a szél,
A temetőben falevelek repülnek felénk.
Édesanyámra emlékezem...
Kezemben szál virággal
Gondolok Édesanyámra.
Dolgos kezét megsimogatom,
Bánatos arcát megpuszilom.
Tudjuk, bennünk a gonosz.
...küzd a jó és a rossz. (?)
...bűnhődik az emberiség. (?)
Sötétség útján tévelyeg!
Keressük meg belső útjainkat,
"Látogassuk"meg álmainkat,
Szép emlékeinket...
Ágak közt mosolyog a napsugár,
Kertünkben nyílik már a hóvirág.
Szennyezzük a vizet, a levegőt,
Szem elől földbe temetünk...
Élőlényeket jelölünk ki
Kártevőknek...
Amikor még otthon láttalak,
Az asztal mellett ültél a széken...
Hosszan átöleltelek, féltőn.
Vártuk a mentőt, s kértük a Teremtőt...
Fényes csillag volt az égen,
...mutatta, merre indultak
a háromkirályok akkor, régen.
Kényes porcelánlámpa
a zongorán.
Talpán zöld betű,
- Én vagyok a fény, a tűz...
Fenyőkoszorún gyertyák körben,
Angyal érkezik a Földre
Reményt hozva az emberiségnek.