Váradi Krisztina
Lassan minden változik és minden felborul,
Jóvá vált a gonosz és gonosszá a jó,
Keressük a kiutat, hátha lesz jó irány,
Útvesztő a becsület hazugságtalaján.
Még nem láttalak,
de már szerettelek,
a szívem átölelte a szívedet,
lelked megérintette lelkemet,
és megtanultam együtt élni veled.
Ülök... és csendben emlékezem...
Milyen volt, mikor édesanyám itt volt
velem.
Milyen érezni karja ölelését,
lágy simítását, kezének érintését.
Ki eladja 30 ezüstért, mihez addig hű volt
vagy hűtlen volt addig is,
s csak a látszat csalt meg álnok módon,
hogy kapzsiság vagy fösvénység,
önzés vagy félelem lett az úr,
a csodálat vagy hírnév éppen,
mi lelkekben háborút dúl?
Még csípi arcomat a reggel,
de enyhet simogat rá a kelő napsugár
Olyan távolinak tűnt minden...
Olyan messzinek.
Csak történelemkönyvekből
Ismertük ezt.
Azután hallottuk a híreket,
Háború fenyeget,
És még mindig nem értettük.
Mit írjak, mit nem mondtak még
E virágos, szép napon,
Nőnek lenni nagy kiváltság,
Boldog is vagyok nagyon.
Új nap, új hét, új hónap, új év.
Ma minden csupa új,
Életünk könyvében új fejezet indul.
Üres még a lap, hiányoznak a szavak,
Kezünkben a toll, döntéseink sora.
Tiszta minden papír, nincs sehol egy paca...
Mindjárt éjfélt üt az óra,
ez az év tér nyugovóra,
lassan lépked a mutató,
az idő nem vár, menni fog.
Lehetnék én is karácsonyi csoda,
Lehetnék én is pásztor vagy bölcs,
Lehetnék szótlan jászol vagy szalma,
Lehetnék néma barlang vagy kő.
Ezüstben csillog kint a havas táj,
Téli dalt énekel egy kismadár,
Gyermekek szemében éji parázs,
Megtörténik ma az égi varázs.
Már zúzmara csillog a faágakon,
jégvirág díszíti reggel az ablakom,
várakozást csipkéz lelkemre az ének,
hálával telik meg a szívem, ha ébred.
Itt jár advent köztünk, lépteit hallom,
bármit súg a világ, jöjjön csak, én várom!
Apró léptekkel közelít az advent,
Halk neszeit hallom, érzi, várja lelkem.
Kitárom szívemet, jöjjön a hű vendég,
Megterített asztalon hit, szeret, remény.
Tükörben őrzött, finom rezdülések,
Bőrünket perzselő, lágy érintések,
Ajkunkon pihenő, halk nevetések,
Torkunkat szorító, titkos kérdések,
Pokolba taszító, gyötrő félelmek,
Mennyekbe röpítő, boldog érzések,
Lassanként elmúló napok és évek,
Így élnek a földön testbe zárt lelkek.
Temetőben sétálok és emlékezem.
Halottak csendje kísér nesztelen.
Hulló könnyekből csillag születik,
Fényében a szeretet most találkozik.