Váradi W Norbert
Az ablakon át a deres udvart bámulom magam,
mily csúffá tette az idő, mit a tél is elragad,
a nyári virág illatát burokban őrzi a fagy,
ahogy a tavasz élénk színeit tárolja az agy.
...azt Isten is hallja!
Mily szörnyet hívsz magadhoz,
hogy tagadod meg lelkedben Istent?
Sosem vagy hű saját szavadhoz,
hitszegőként taszítasz mindent!
Ahol az imák az égig érnek,
ahol a Kisharang halkan szól,
akácvirág tárja dús illatát,
s koszorút fonnak az álmokból!
Angyalokkal tárta ki
szárnyait az égnek,
zengő ajkán honszeretet
leng hátán a szélnek.
Mint a tűnő álom, rohannak az évek,
Sárguló falevéllel érek lassan véget.
Lelkemben lépkedsz ki és be kényed-kedved szerint,
hiszen előtted nyitva van, vaslakat nem őrzi jószerint,
csak a rozsdás kulcsa maradt, s nyújt lelkemnek vigaszt,
szőnyeg alá rejtve az időkön át, és féltve őrzi azt
Jöttem, mikor jönni kellett,
Mentem, mikor menni kellett,
Hívtál vissza hamis vággyal,
Jöttem ismét - szívem fájlal!
Nyugtalan század, elcsalt nappalok,
múltból kiáltó, sötét angyalok,
a középkor szele ismét tombol,
a Notre Dame Párizsban ilyenkor lángol!
Könnyel vakít a napfény,
amint virágok felett kikél a tavasz,
a gyönyör színeiben pompáz,
ahogy a gyümölcsfa rügyet fakaszt!
A cipőm talpa majd` kilyukadt, úgy siettem hozzád,
úgy hallottam mostanában igen hervadoztál...
Harmatos a nyuszi fészke,
fűben lapul most szegényke,
pisze orra harmatnedves,
ugrik párat a kis kedves!
Fikció
Negyvenöt éves lettem én -
engem is meglep e szerzemény
ecset-
elem...
Hány még
"vetetlen" föld akad e tájon?
Meddő nekünk,
ha a miénk nem lehet!
Csibész sorsok és elzárt életek,
Gondtalan gondok, remények, édesek,
Csibész sorsok és zsiványbecsület,
Gondtalan gondok edzik meg lelkedet!