Varga Krisztián (vartian)
Kombájn fordul a földön,
Gólya lép oda rögtön.
Gerlék hadba verődnek,
Hulló magnak örülnek.
Zuhanyrózsa nektárjában
Fürdök minden reggel,
Nap szárítja meg szárnyamat
Amikor majd felkel.
Szántanak a traktorok,
A kerék vígan forog.
Varjú koma ott repes,
Szeme gilisztára les.
Mikor Apa citerázik,
A tücsök is vele játszik,
Kint a kertben cirip-cirip,
Bodza ágán csirip-csirip.
Formák világán létezem.
Gyakran kísért a két kezem.
Minden nappalom kábulat,
Amit a bűntudat átmulat.
Hallgat a száj, hallgat a fül,
Hallgat a bánat,
Mellém ül.
Szürke az ég, messze a vég,
Csendes az emlék,
Megszépül.
Itt van a nyár,
Fecskemadár
Röppen a szélben,
Ide-oda száll.
Nem egy az út, mely minket egy helyre visz.
Kinek tűz, kinek keresztvíz.
Menny s pokol ideát talál ránk.
Utunkon terel rozsdás vaspalánk.
És hajnallá válok akkor.
Lerázom fény-pöttyös dolmányom,
És fényt csinálok. Hatkor.
Hold ezüstje ébreszt, egymagam
Járok hűs falak közt hangtalan.
Dolgom mind kezemben, hontalan
Érzés szorít minduntalan.
Kicsi tóban, fűzfa alatt
Fogtam én egy aranyhalat.
Hogy elengedtem, visszaúszott,
S mondá: hármat kívánhatok!