Várkonyi Zsuzsa
Fény körül összegyűlnek az emberek,
hullámzik az élet, karácsony közeleg,
az utcák, terek megtelnek hanggal,
minden gondolat hittel teli vágyakkal.
Szemerkél az eső, pattognak a cseppek,
virágokon, mint fénylő gyöngyök pihennek,
úgy hatnak, hogy gondolataink szebbé válnak,
mély nyugalom, csend öleli körül a tájat.
Az este fényei táncolnak arcomon,
csendes dallamok a cipősarkamon,
sötétkék fátyolba burkolózik a Hold,
csodálkozó csillagok, számtalan volt.
Előttem az út végtelen és néma,
elágazik, kanyarog, eltűnik néha,
a szél arcom barázdáin lépeget,
szemembe szivárvány fest színeket.
Mélykék az ég, fényben úszik a táj,
izzadva hullámzik a szikrázó nyár,
zöldellő fák között kószál a szél,
egy méhecske fülembe döngicsél.
Emlékszem, ahogy a köveket néztem
elkalandozva, meghitten, fehérben,
fodrozódott a víz rekkenő hőségben,
én meg csak észrevétlenül üldögéltem.
Próbálom kibogozni az élet fonalát,
mely csak úgy folyik, mint hűs patak völgyeken át.
Összeforrt sebek, ki és mi még? - tartott velem,
mélabúm ráncolja homlokom, és a jelen.
Mindig változik a fény, jelenleg kék,
a tavasz varázsa szórja szerteszét,
ruhája szivárvány, érintése mély...
Régen volt, az ablakon fehérré változott leheleted,
nem szóltál a sűrű csendben, olyan közel éreztelek,
szinte friss még a pillanat, félek semmivé lesz...
A fény minden árnyalata szememben,
hánykolódok, de csak te jársz az eszemben,
elfojtott vágy gyötör mélyre, álomig,
gyűrött ábrándokat a pókok továbbszövik.
Álmos a tél, a hideg bőrömre fagy,
szívem vággyal, józanságom cserbenhagy,
holdfényben fagyoskodik minden levél...
Felettem csillagrendszerek az égen,
megindulok, ábrándozva nézem,
csuszamlós kövön hullámzik hajnalig,
egyetlen hangra a varázs megtörik.
Sugárzik mindenütt a fény, mint a hó,
beborítja a földet, mint egy takaró,
lábnyomok a fehér úton, nem egyformák,
tépett levelek csüngnek, dideregnek a fák.
Nem szomorú, mosolyog az este,
bódító remény visz a végtelenbe,
becéző szavakkal szívedig érek,
elég-e? Nem érem el, attól félek.
Nem vártam sokat, de a boldogság oly kevés,
könnyedén mondtad, nem érzel semmit, beismerés,
résnyire nyílott a szám szó helyett néma maradt,
mosolyt fakasztva álltam, nedves volt a pillanat.