Vaskor Luca
a fekete hajútól
Vártam rád, mert szeretlek,
El soha nem feledlek.
Bízva bíztam, hogy nem engedsz
Valójában el engem.
Sötét szoba, halovány lámpafény,
Fekete lány, kinek szíve ég.
Rendetlen az asztal,
Toll és papírhalmok rajta,
Meg fél üveg vodka,
A többit benyakalta.
Köszönettel, mert megint tanulhattam
Újabb nap, újabb csalódás,
Mert elhittem, hogy veled
Szebb lehet a világ,
De széthullott mindenem.
Börtön ez a test, de maradnom kell,
Sorsommal csatát vívnom csak nekem lehet.
Az álmaimat nem szabad félretennem,
Hisz azokért küzdök reggel s este.
Apu emlékére
Sötét alagsorban kórházi szoba,
Semmi reményt nem sejtet...
Nem tudtam pontosan, miért tartok oda,
Csak tudtam, hogy mennem kell.
Sokak álomvilága engem nem vonz.
Tudom, mi az élet, mi engem elront,
Tönkretesz és elvon
Minden széptől s jótól,
De nekem így jó!
1954-2014
Bárhogy lesz, örökre szeretni foglak,
Bárhogy lesz, mindig az emlékeimben élsz majd!
Tudni fogom, ki ölelt át, mikor sírtam.
Ahogy azt is, hogy ki volt velem a bajban,
Ki segített nekem a tanulásban,
Kivel beszélgettem hosszú órákat.
Bárhogy lesz, örökre szeretni foglak,
Bárhogy lesz, mindig az emlékeimben élsz majd.
Erkélyemen ülve
A várost kémlelve,
S a füstöt tüdőzve,
Te jársz a fejemben.