Végh Erika
Olyan jó lenne
Háttal futni a széllel,
Csókolni úgy, mint régen.
Fűben mezítlábazni,
Semmivel sem törődni.
Álmodjátok legmerészebb álmaitokat,
Valósítsátok meg titkos vágyaitokat.
Úgy éljetek tartalmas, sikeres életet,
Ahogy az a legeslegjobb lesz majd Tinéktek.
Ez vagyok én, egy jókedvű, vidám teremtmény,
Aki sikeres az élet több területén.
A pozitív gondolkodás létem alapja,
Ezt rólam szinte mindenki nagyon jól tudja.
Érintésed egyre csak vágyom,
Nem múlik örök sóvárgásom.
Az érzékek játékos, lágy tánca
Egész testem, lelkem körbefonja.
Most magadra maradtál,
Nem emészt fel a magány?
Magányos, üres óráidban mit teszel,
Mikor kérdéseidre senki nem felel?
A múlt elmúlt, a szó már nem felel,
Hiányod már nem zaklat annyira fel.
A fájdalom íze lassan megkopik,
De szívemben a szeretet nem múlik.
Az élet örök utazás,
Közte jó néhány állomás.
Ha az állomásokon meg is pihensz,
Attól újult erővel továbbmehetsz.
Elmész? Hisz már nem tart itt semmi.
Maradsz? Hisz már nem tart itt semmi.
Mikor mész? Hisz már nem tart itt semmi.
Meddig maradsz? Hisz nem tart itt semmi.
Kérlek, ülj ide mellém,
Érintsd meg lelkem,
Lehelj csókot reá csendesen,
És én azt soha nem feledem.
Egyszer majd megbabonázva nézlek,
Egyszer majd bódult fejeink összeérnek.
Egyszer majd csodás érzés járja át testem,
Egyszer majd ébredezik halódó lelkem.
Lágyan párnára hajtja fejét,
Megpihen egy picinykét.
Elfáradt a nehéz, hosszú úton,
Sosem tört meg, jól tudom.
Mindig óvtál, oltalmaztál,
Ha kellett, fájdalmat csillapítottál.
Ha beteg voltam, mellettem voltál.
Lelket, megszakadt szívet gyógyítottál.
Keserű mosoly ül kába fejemben,
Bensőm zubog enyhe remegésben,
Magam kis porszemnek érzem,
Ahogy néz le rám e szent perem.
Út a jövő fele
Meg sem vettük a mozijegyeket,
Nézzük mégis saját filmünket.
Zajlik benne éppen a könnyfakasztó,
Világméretű, szomorú filmhíradó.
Mivé leszünk, ha elmúlik a szerelem,
S úgy élünk egymás mellett, mint két idegen.
Hangunk, szavunk nem hallja már egyikünk sem,
Így illan el az életünk oly sebesen.