Vilhelem Margareta
Dédelgetett perceimben dobog
szívemben az üresség vad álma,
kókadó fejemben százféle gondok
tolakodnak, mint varázs hatalma
Tőlem már elszaladtak viharok,
szelíd leszek,
de mégis félek minden zizegéstől,
féltelek,
s ha szürke felhők kerekednek,
megvédlek.
Lehet, későn jött már ez a nagy szerelem,
lehet, már futólag találkoztál velem,
lángra gyúlt szívem, és Te tudtad ezt,
hagytad, hogy szenvedjek csak úgy értelmetlen.
Én elfeledtem bölcsen hiúságom,
mert minden meddőn sikerült,
és testemben keringenek rémek...
Kifakult érdemek átszúrt rongyon,
tördelt imák térden toporgók,
szenten hirdetett rút Világ képe,
előttünk fekszik sorsunk sejtjeiben.
Méreggel kavarodott időkben
elárasztanak ismeretlenek,
arcok, szemek kavarognak
körülöttünk, s merengünk
Mint ősi templomok bélelt boltozata,
márvány karokkal hordom szíved,
tavaszi lombos, színes árnyalatban
bennem van minden érzős sejted.
Minap sietve suhantál el mellettem
lehajtott fővel,
talán bánt a magány, vagy félsz tőlem,
mert visszakérnélek,
már nem nézek szemedbe oly rég,
ne félj, ne kerülj,
csak szemed tiszta csillogó kékjével
pillantsál felém...
Búcsú az utolsó nyugtalanságnak,
búcsú a szívnek, mi parazsat rejtett,
már csak késve hordozom emlékedet,
mint a madár tollai elrepültek,
érdes simogatásai kezed melegének
egyszerűen két félre osztotta
a húrokat csendes magányában,
így két fél lettünk maradandóan.
Hajnalon kéklik égnek derűje,
szememben nyugodt ábrándok
hunyorítanak ráncos ítéletet,
s vágtában szűrt fények lesnek.
Ha tenger vagyok, s átevezel
hullámaimon könnyedén,
puha homokban megpihensz,
mit terítettem az éj neszén.
Az apró csendek kuszaságában,
mik körülzárják vonalainkat,
hiányos vétkeink színes lázában
semmibe torkollik hallgatásunk.
Itt állok langy tavasznak kikeletén,
mellemből szállnak üres sóhajok,
sebzett testem már nem az enyém,
de magamból magammá tudom.
A tiszta, zöldülő virág omlásban,
örök derűben Világ harmónia,
mert nemcsak vágyak karéja
tündököl kibontakozó dallamban.
Bukdácsolok híven a létben,
kenyerem megettem,
nyomaim nyomtalanul tűnnek
a kétségek között,
palástba burkolt testemen át
szóródnak értelmek,
harcolnom kell a mindenemért,
gonosz leszek.