Vincze Szabolcs
Te ott álltál és bámultad a Holdat,
Engem meg elragadott a képzelet....
Mondd, nem akarsz a kiskanalam lenni?
Ha másért nem, hogy zsebre tehesselek.
Bárhova is mennék, elvihesselek...
S téged ölelve jóízűen enni
Tudod, bár leszállt az est, nem jön szememre álom.
Ilyenkor többnyire csak fekszem jeges ágyamon.
Gondolataimba merülve csupán azt várom,
Hogy ölelj, hogy szeress még! Bár tudom, azt várhatom...
Szürke házfalon, lásd, táncot jár a fény.
A tüzes gázgömb kipihente magát.
Meghallván a Hold becézgető szavát,
Ismét felébredt, s vele kelt a Remény.
Korunk Krisztusa
Hiszen Rock and Roll az élet, semmi más.
Leselejtezett, rozsdás hullámvasút,
Melyet a radioaktív sugárzás
Harminc éve rágcsál. A fák alatt az út
Kihalt és csendes. Senki nem jár arra.
Tudod, megesik, hogy csalnak az álmok,
Hogy semmi nincs úgy, ahogy lenni kéne.
Ha megálmodtad, most tegyél is érte!
Holnapodat a Sorsra bízni átok.
És csak ülök, ahogy mindig. Az agyamban
Ezer kép cikázik, nem meglepő ez sem.
Előre idén egy métert sem haladtam,
Bár több ezer kilométert levezettem.
Csak nézz rám! Csak láss meg! Én itt vagyok megint.
A kedvem éppen olyan, amilyen szokott.
Jól ismert semmi. Még keresem az okot,
Miért ne élhetnék szívem vágya szerint?
Volt. Lett volna, ha. Talán lehetett volna...
Valós személy, számomra mégis hiánycikk.
Minden éjjel látom, mégis úgy hiányzik,
Mint a meg nem kapott szülinapi torta.
Leültem a pulthoz, kértem egy korsó sört.
Mellé egy felest, hogy felejteni tudjam,
Nők s férfiak az Élet nevű lebujban...
Emlékfoszlányok ellen rendeltem új kört.
Érted van. Nem érted? Térjél már észhez!
Újságot olvasol, nézed a TV-t,
Elhiszel mindent? Kérlek, végre nézz szét...
Vajon hová tűntek azok a szép évek,
Melyet gyermekkornak nevez a tudomány?
Akkor még őszintén, szívből szólt az ének,
Akkor még nem a srác után futott a lány...
Tudod, az jár fejemben napok óta,
Van-e Sors könyve és felsőbb hatalom?
Minden egyes nap ugyanaz a nóta...
Soha meg nem álló taposómalom.
"A rakodópart alsó kövén ültem..."
Akár József Attila a Dunánál.
Ám én mindezt Szeged közepén tettem,
A belvárosi híd kopott lábánál.
Miképp az órában pereg a homok,
Éppen úgy rohannak fájó perceim.
Kegyetlen játék. Sok esztelen dolog...
Sorban dőlnek romba régi terveim.