Voodoo
Látom, hogy a reggel szempilláin át
félénken beoson szobámba a fény,
mosolyt rajzol arcomra a napsugár,
elköszön álmom, este majd visszatér.
Már leszállt az este és a felhők közt
utat tört a Hold, hogy ezüstre fesse
a tó vizét, s az oly fénylőn tündökölt,
hogy szebbet még festeni se lehetne.
és három szonett
Bár továbbsodort a Sors minduntalan,
és szívem falán gyűltek a sebhelyek,
nem menekültem - az úgyis hasztalan -
de múltam rávett, hogy óvatos legyek,
persze nem húztam magam köré falat,
és még elszédítettek a szép szemek,
de minden megváltozott egy perc alatt,
mikor egy szép napon megismertelek.
Tegnap fölénk hajolt a Hold, s átkarolt,
megtörte a szobára hullt csendet,
azt suttogta: "Már nem számít, ami volt,
jobban jársz, ha múltad elereszted..."
Már fent ül trónján az éj királynője,
tenger hullámzik palástja alatt,
rámosolyog a Hold, hogy üdvözölje,
szétáradó fénye dagályt fakaszt.
Sonetto di Fiore
Csipkét horgolnak a felhők az égre,
ajándék verőfényben úszik a táj,
a Nap bársonyfátyla hull a vidékre,
téli sebekre gyógyír a fényvarázs.
Néha úgy érzem, angyal őrzi a léptem,
talán az Ég küldte hozzám hű követét,
csak álmomban találkoztam vele régen,
ma velem marad, míg újra leszáll az éj,
a kottákat lapozza a gyertyafényben,
szárnyával felszítja a kandalló tüzét,
együtt repülünk minden varázsos éjen,
még ha vihar dúl is kint éppen, elkísér.
Eddig tagadtam, de leírom, üsse kő,
ez a tél végi ünnep mindig meghatott,
bár ilyenkor, tudom, a rózsa a menő,
szívesebben írok egy könnyű dallamot,
és ezzel a lepkeszárnyakon libbenő
szépséggel köszöntöm a Valentin-napot.
Bár a tavaszt festette az égre a tegnapi alkony,
éjszaka bősz orkán száguldott végig a parton,
tépte szegény fákat, hogy egy ép águk se maradjon,
égzengés keltett, pedig így sem túl sokat alszom.
Emlékszem, ezüst lepelbe bújt az este,
a Hold jeleket rajzolt szemedre,
kérdeztelek, de csak megvontad a vállad,
fogalmam se volt, hogy mit csináljak,
végül felnéztél és azt mondtad: elmegyek,
ne haragudj, nem tudom, mit teszek...
Talán kavargó örvénynek látod a múltad,
és úgy tűnik, könnyen belefúlhatsz...
Álomfelhő
Első varázslatom egy különös álom,
amire csak vágysz, én eléd tárom,
amikor elalszol, az is megtörténhet,
hogy egy bárányfelhő eljön érted,
elsőre biztosan plüssállatnak néznéd,
ám repül veled, akár a szélvész...
Bár a Nap már elbújt a láthatár mögött,
a Lány csak áll tétován új képe előtt,
túl kék az ég, a mező pedig túl zöld lett,
vadvirágokat fest, és fodros felhőket,
pillangók "libbennek a lenszín sugárban",
így már él a rét, és az ég sem hibátlan.
Sokat utaztam, mert kísértett a múltam,
egy üres házban ránk törnek emlékeink,
céltalanul bolyongtam, pedig jól tudtam,
nem menekülhet, aki csak hátratekint,
végül hazatértem, talán csak meguntam,
hogy továbbkeressem a kincset, ami nincs.