Xantus Csanád
egy ölelésre a boldogságtól,
egy mosollyal a szabadságtól
élek én e messzi, nagy fa tetején,
a telem szél s hóvihar,
nyaram még nem volt e világon,
s bár hús villámon...
Összegzés, összegzés,
Összeéget ébredés,
Éledés és érvelés,
Keresett kis tévedés?
Egy fejezet vége,
Jöhetnek a tárgyak meg a gépek,
Jöhetnek az átvodkázott esték,
Jöhet a film, a mozi, a festmény
Reggeleim
"Este van, este van, ki-ki nyugalomban,"
Vörösen izzik már a wireless gombja,
Zúg a monitor, zörög a hangfal,
Kimarad a basszus, elmaradt a dallam,
Morcosan felkelve nekivágja a falnak...
Merthogy
Mert az vagy, kinek mondod magad magadnak,
s bírom, mert nem porba ragadtam, mint mások,
csak mert sírjukat ásó, porba hulló, ásó,
létükbe belépnek - örökké vendégként az énbe...
Csak néhány szó és vágyak sora, a távolság mostoha,
A kezét fogni! Ostoba? A lélek szól: "most vagy soha",
Ne légy múltad ostora, kulcsold kezét! Ostromra!
legyártom, leírom, leszarom, leváltom,
létráknak fokától, szívemnek okától,
lehívom, lerázom, feltartom, felrázom,
feladom, leírom, leszállok, elszállok,
elvárok, elázok, elélek, elválok,
szakadok, szakítok, szeretek, megbánok,
estéről estére egyre csak hibázok...
Legek legén, anyajegyek hegyén
Anyajegyhegyen pislog a szem, avagy
Szemed hegyén pislog egy anyajegy rám,
A pupillád tág, éget szemem lángja,
Szám szádat egyre csókra várva-várja...
Nagy az isten állatkertje, nagy hát,
Sokan vagyunk benne, sokan hát,
Utolér majd egy téged is,
sokk hát...
Bent ülök a magam harangján, nem bánkódva más haragján,
Tán benyitnak, és elvisznek, s nem bánattal hevítenek,
Rabruhába feszítenek, s majd bitóra kerítenek,
Erdőtűzzel nyerik meg, szörnyű lelkem verik meg.
Veled vagyok vak, veled vagyok árva,
Együtt a fény felé halálra várva,
Száll a szélben a szó, a kimondható,
Szülendő szívünk újra kioldható,
Remegő reményünk, lebegő szavak,
Lebegve szalad, vad szélben szállunk még...
...A napomba nézek, a lapokkal érzek, ez mindig másik könyv, az lényeg, hogy ne leküzdd,
Csak haladj a sodrással, sok gyönyörű sorstárssal e világi forgással, a szép, tél végi alvással...
Mérlegel az élet, és mérsékelt a hangulat,
Most nem hallom hangodat, csak nézlek, ilyen a végzet,
Mert mind jöttünk egy csomaggal, egy láthatatlan csomagot bontok,
És bármit is találok, csak megoldást találok, csak rád nézek,
S csodállak, a harmattal megvárlak, mert csendes az éj...
Maroknyi üvegszilánk, mit szemembe dörzsöl a lét,
Már nem tudom, honnan hova, és azt sem, hogy mi a tét.
A ködös éjhajnalomban balladát mesél a szél,
Hozzám szól egy hang, szaladj velem, te bús, gyötört kedély.