Zöld Boróka
Belélegezve közelséged ködös fényét,
Érezni puha bőröd ellehetetlenítő érintését...
Pillantása csiklandozta
Bőrömet a csöndben,
Majd az ágy váratlan
Besüppedt mögöttem.
Ah, hazaértél végre?
Mivel matatsz a sötétben?
Igen, már lefeküdtem.
Persze, Rólad álmodtam,
Naná, ki másról, de komolyra fordítva a szót,
Tudod, hiányoltalak az ágyból.
Tudod, valamiért úgy szeretem
Nézni, ahogy nyakkendőt kötsz.
Az a hetyke beállás s koncentráció,
Együtt oly édesen magával ragadó.
Mit olvasol?
Mesélsz róla?
Odamegyek persze,
Viszont csak semmi csel, uram!
A plüssmaci helyett most már
Veled akarom tölteni az estét...
Eme szent vesetestecske, mely keveset fecsegett,
Rengeteg leplezetlen hengerrel kecsegtetett.
Eleven jelekkel, szellemek henteregnek,
Nem vesztegelnek, cselekedetre vetemednek.
Finom hangszerként kezed
szívem húrjain játszadozott,
a melódia őrjítő volt: a lassú
részeknél elmém majd` megzavarodott.
Megszólítás, amihez nincsen bátorságom
Egy alak körvonala!
Halvány ugyan, de ismerős,
s a lepkeraj nem tévedhet:
Ő az, kétségtelen.
Ti! Ti szabadon kószáló Fiatalemberek!
Fiatalságom, mint lédús, érett szőlőfürt vár titeket,
Nem lehettek hát oly kegyetlenek,
Hogy egy ily kétségbeesett kérést semmibe vesztek!
Míg az eső halk moraja
épphogy behallatszott,
az üveg tartalma
rohamosan fogyott.