Zsefy Zsanett
az artériában úgy akadt el mint
zajló folyón a ringatás ahol a
jégtáblákon vidáman csúszkáló sugarak
elmerülve majd felbukkanva részvétlen
incselkednek egymással és a világgal
Hajolj rám, éjszaka, úgy érintsen a csended,
nem zuhanok mélybe, ha velem maradsz.
a rohanás
az az átkozott rohanás
mintha letudni vágynánk még az életet is
mintha soha nem nyugvó vihar űzne
úgy kergetjük az időt
majd holnap majd azután
s közben szakad a tél bundája
tavasz könnyez...
a taposóaknák akár a tarack
kiirthatatlanul
minden nap egyre több lapul
várva a gyanútlan lépőket
hallgatózom. szíved csendes.
abban más már sosem fér el.
kitöltötted rég a teret,
mindenség vagy nappal, éjjel.
Égbe szakadt gyökereim hangján
Apám hangján
Míg földi létem hagyta, zsenge szálként
hozzám hajoltál: védjen angyalod.
e világ nekem már
vészmadár-csontvázak
test nélküli képek
s nem búzavirágkék
halál lett a társam
holló tetemében
nem maradt mellettem
csak egyetlen testvér...
anyám kis tulipános dobozából elillantak az évek.
kiszáradt tetején repedések szívták helyükbe a jelent.
a képet vastag por borítja
keret nélkül fekszik az üvegszilánkok között
körötte széklábak töredékei
szekrények tátongó lyukakkal
hiányzó falak
szerette a fű zizegését
télen léptei alatt a hó roppanását hallgatni
most csak kiszáradt fűcsomókat érinthet a keze
lesújtó, avagy a költő tragédiája
szavak röpülnek csillagok
papír egemen szárnyalok
dohány füstje ha képzelem
szivárvány ívvé is lehet
mondatszalaggá versekké
széttöredezve is teljessé
sosem panaszkodik
pedig már tele van áttétekkel
így én sem kérdezem
szinte tabu
ahogy az is hogy
nélküle sehogy tovább
a legszebb percek ott lapulnak
szétszóródva a járdán
a macskakövek repedésébe akadt
tűsarkú cipők nyomvonalán
a kopogó cipősarkakban
a hófúvásban kesztyűmelegbe simult
kézfogásokban
ölelések láthatatlan nyomaiban...
ha vakvágányra szaladt a jelen
oly mindegy hogy a váltó romlott el
vagy a jelzőfény hamis
a szerelvény előtt
elfogyott az út
vagy felszedték a sínt
ha egyszer újra bekopogsz
gondokkal telve hangtalan
megosztom veled asztalom
ne ácsorogj kint hasztalan