-Apor- kedvenc versei
van bennem egy érzés
ami nem hagy nyugodni
és még megannyi kérdés
ki fogja megválaszolni
nem találom a szavakat
pedig mondanám
csak látom a javakat
érzéseimet ontanám...
A végtelen szült és küldött a földre.
Évek a léptek visszafelé.
Jel vagyok csupán egyetlen porszemen.
Lesz, ki a kódot megfejtené?
Hogyan írjunk érthetetlen verset?
Vagy mégse?
Hófödte szipkán csippantott a rindli.
Homár vörösen szinzott a látomás.
Kal-apot vitt hetet - egyszerre idd ki!
Szellemtestén erüdt párát a rámolás.
Est sötétjében sétálok a város utcáin,
s a csendességben halványak a fények,
átsuhannak a lombok, házak árnyain,
s lassan ballagva, merengve lépek...
Már elmúlt a nyár,
a fákról lehullt minden levél.
Észrevétlen, csendesen...
beköszöntött az ősz.
Hűvös, szomorkás arccal,
s minden elenyész.
Lét, tudat, boldogság
Képezik életednek alapját.
másodpercek
Aranyló köntösbe öltözik a táj.
Kertek alatt őszbe vész a hajnal.
Manapság sorokat formálni gondolkodtató,
emberi eszmék mentén szolmizáltató.
Gyengédség, keserűség, öröm kivonata,
amely a papírnak, fehérségének tételmondata.
Kell egy hely, ahová elvonulhatnék.
Legyenek hegyek, ne legyek hegyekben.
Megkövült vágyak lenyomata
Várón mered a múltba,
Elengedtem már kilenc ujjal,
A tizedik még emlékszik a korra.
Mikor egy kismadár dalol
És puskát fognak rá
Mikor golyó szívéig hatol
S holtan hull alá
Csepeg a nyár, lassú mosolyát vérzem,
könnyen vegyülnek a felhők az égen,
úgy szeretnék lenni én is,
így, a könnyű nyárban,
napsugárt igéznék egy délibábban.
Minden költő testvér,
Ismeretlen ismerős,
Közös test, közös vér.