620620620777 kedvenc versei
Ültem egy padon, és néztem a várost,
évekre megállt benne minden óra,
poros volt, megkopott, öreg és ráncos,
pont olyan, mintha el sem mentem volna.
Nincs megbocsájtás, mert bűn sincs,
csak kedvetlen öntelt emberek szabta
szabályok fonnak pókhálót rád,
ahol álmok halnak vergődve, kétségek
közé temetve, mert a gyűlölet
birokra kelt, és fogásra lelt.
Esőcseppek tükrében látom arcom,
odakinn lassan leszáll az alkony.
Február derekán túl mondd, világ, Kiket siratsz
ennyire keservesen, hogy könnyeddel mindent átitatsz?
Mondd! Miért fáj neked,
hogy mellettem boldog a lélek?
Az ő akarata nélkül
most nem mondhatnád, hogy élek.
Nem hiszem el, hogy újra megtörtént, s vége.
Számítottam rá, de most az üresség, mit érzek.
Nincs fél órája, hogy kimondtam: akkor szia.
Elmentem, mert nem tudtam, mit tesz ilyenkor az ember fia,
Szerettem őt, mégis én mondtam, de el kell felednem mindent.
Nem tudom, miben kellett ennyire hinnem.
1974-2005
Szólt a tenger,
Mi van a szemeddel?
Többet ne sírj,
Medrem csak ennyit bír!
Bánatom elillan,
ha szemed rám pillant,
szívben szeretetet,
fohásztól életet.
Mint egy romantikus, édes álom
könyvben regélt sóhajtáson,
úgy sírnak
néha a szavak leírva.
51. házassági évfordulóra
Szépen, együtt megöregedtünk,
nincsen ebben különös semmi,
elszállt velünk már ötvenegyni
- több mint fél évszázad megettünk.
Szerelmes szonett, hetvenen túl
igen
Búcsúzom, mielőtt elalszom,
mert nem biztos, hogy felébredek
s találkozunk ezen a parton -
érezd jól magad, az ég veled!
Körülöttem lassan pereg az idő,
hajamba túr a szellő, oly üdítő,
lomha járásából rég múltat sirat,
velünk a lelkünk harmatkönnyet itat.
Hervadt virág,
sápadtan silány,
roskadozva inni koldul,
holtnak látszón meg sem mozdul.