955kondoros kedvenc versei
Már pirkad, de a Hold még nem akar menni,
az égen gépmadarak szelik a levegőt.
Búgó hangjuk megtöri a békés csöndet,
habon ringnak a múltból jövőbe vezetőn.
Júniusi napfény ül az ágon,
leveleken bukdácsol a fény,
bár vidáman izzik most a távol,
a kertem még viharról mesél.
Lájkokat szór lábak elé,
elveszett út hazafelé,
vigyorog a puffadt szmájli,
bárki kaphat, vagy akárki
...
Csend és nyugalom kell, beláthatod.
Én én vagyok
És az szerint élek
Engem nem tud megvenni
Semmilyen ítélet
Ha jönne, ha menne,
mindig kell egy zápor.
Szél hozná, a lenge...
És elszaladtak egymás mellett a szavak,
fejvesztve súlyos némaságba rohantak.
Gondjaim rám nőttek, fölém magasodtak,
s kitört belőlem az izzó, veszett harag.
Hogyan feledhetném földi szépségét,
Aranyban fürdetett feltűzdelt haját...
Hófehér porcelán, elbűvölő csésze...
Emlékezni hív a múltnak töredéke.
Vágyol a nagy végtelenbe,
hol nem jártál életedbe`.
Elindulsz, nem tudod, merre
visz a lábad, menne-menne.
Lerogytam csak egy percre
lelkem leporolni, hisz
a hosszú út alatt rátapadt
sok ezer fájó pillanat.
Leszünk-e még, mint gyermekek, fehérek
s őszinték, mint egy vízzel telt pohár?
Levente engedetlen,
egyke gyerekcsemete.
Reggelente kedvetlen
menetelget lefele.
Csak a Tied
Én volt-vagyok most,
Én volt-vagyok most itt neked,
Hol múlt oson, s jövő dereng,
Én volt-vagyok most itt veled,
Hogy fogjam szorosan kezed,
Könny áztatta szemeidre...