AkarkiGyula kedvenc versei
Gyorsan forog az idő kereke,
s az életünk véges, hát kérlek,
kérdezz, amíg még lehet.
Kérdezz, most még megteheted.
Búsan lógatta az orrát,
Görnyedt hátát a munka megtörte.
Kínjait az éj betakarja...
Mivé lettél, szép szál legény?
Ébredj, Kedves, vár a munka,
kész a kávéd, idd meg gyorsan,
reggelid már a táskádban,
megedd! Nehogy hazahozzad.
Emlékszem
Ahogy
haladnak az évek,
szaporodnak az emlékek,
lelkem mélyén néha-néha
felcsendül egy régi nóta,
nem hallottam évek óta,
de jön vele egy téli este,
mintha képre volna festve...
Tán` haragudnom kéne? Már nem tudok,
hisz` te is adtál az életből nekem.
Minden, mi bennem érzés és akarat,
részedből is örökölt lélekelem.
Aprócska élet
a hó alatt,
rég elfeledett,
rongyos szavak.
Kárpátalja
Munkácsi várhegy a síkság
Közepén kiemelkedett,
Melyen cölöpökből emelt
Erődítmény ékeskedett.
Csendesen osont a halál,
nem hívta senki, mégis rád talált.
Egy férfi és egy nő nézi egymást a porlepte
festmény előterében, hátuk mögött már
olvadt acélként hömpölyög a vörös láthatár,
puha kelmét sző a homályból az este,
kihúz belőle pár szürke szálat, s az elkészült
fátylat ráborítja a két szerelmesre.
"fáradtan araszol a lemenő nap,
sugara arcomat lágyan simogatja.
Bár, mintha égi haragját temetné,
vöröslő fénye szememben elakad"...
Bekopogtál azon az ajtón,
amit csak a léleknek tárnak.
Tarka kendőbe kötve életem,
ez a meghízott batyu mindenem,
ezt ötven éve el nem hagyhatom,
cipelem egész földi utamon.
Kendőbe kötve
Iskolás lesz a leányka,
édesanyja virágszála.
Könyv és irka, zsíros kenyér
batyujába mind belefér.
Vivaldi
Fagy ha még fájna,
nézzél a tájra,
búvik már a hóvirág.
Ahogy volt régen,
fehérből szépen
születik a jó világ.