AkarkiGyula kedvenc versei
Üt az óra, elüti az éjfélt,
mulassunk hát, a jó mindenségét!
Örüljünk, hogy elmúlott az óév,
vigadjunk, mert a helyébe új lép!
Elzúgott mellettem, mint a gyermekkorom,
Mely fájdalmas nyomot hagyott az arcomon.
Ki látott már ilyen dolgot,
hogy otthagyott csapot-papot
verébúrfi, s megcélozta
ablak-párkányt kopácsolva.
Miért van, hogy más vagyok, mint a többi?
Máshogy látom a Napunkat ragyogni.
Érzem melegét, mely energiát ad,
éltető erőt, mely mindig velem van.
A szerelem, mi lángol és ég,
Szikrát szór a pillanat kövén.
Vakon, ködfelhőben rózsaszín táj,
Szerelmeseknek itt már nincs szabály!
Csillagtalan éjszakában
álmatlanul forgolódom;
tinta-fekete égbolton
fényes fénypont mozdulatlan...
Fránya nyelv ez a német nyelv,
globális tébolyba kerget,
tudására törekszem, de
néhány szabály szembenevet.
Most se nőttünk nagyra,
vagyunk, akik voltunk,
pedig Talpra magyar! - t,
milyen jól szavaltunk...
Milyen álarcot öltöttél?
Egy szép arcot talán,
Vagy tarka tollakkal díszített maszkot?
Csillámok borítják orcád,
És pompás színek kavalkádja?
Fakírágyon aludtam,
lyukas testemből
kifolyt minden gondolat.
Üres vázaként
virágcsokorra vágyom,
illatos színek őrizője leszek.
korhadtkék órák
tönkperceket hoztak
egészen sűrű zúgó idők voltak
nem hagyva helyet talpaknak az útnak
sziromszín lelkekhez nyálas magok csúsztak...
Összetört gondolatok suhannak körülöttem,
céltalan törekvéssel agyam rakná keresztem.
Kellene a varázslat, összefonni végeket,
zűrzavarból kiindulva teremtse a rendet.
Látomás
Holdezüstnek fénye,
lenge ligetszépe
látomásként lebben;
csend csobban csermelyben.
Elfogyott a levegő, szinte megfulladok,
könnyes a szemem, egy sír felé ballagok.
Válaszokat keresek, de csend ölel körbe,
nincs ez így rendben, valaki elment örökre.
Veled teljes a világom
Szikrányi csendem vagy nekem
eme rohanó világban,
sziget, melyen ellazulok
boldog öntudatlanságban.