Argosz kedvenc versei
Belső szobám csendjében előtted térdelek,
és nem kertelek, halkan kérdelek:
Szeretsz?
S Te, sebhelyes kezeidbe fogod arcom,
és a szemembe nézel.
Erősödik a gondolat bennem
értelmetlen élnem nélküled szerelmem
mindig mondom magamnak, lesz másik
el is hiszem magamnak pár óráig...
Az ember társas lény
legalábbis ezt mondják
de sajnos elfelejtik a tényt
hogy vannak akik máshogy gondolják...
Tudnál-e velem együtt nevetni,
hűvös éjszakán forrón ölelni,
ha látnád, hogy szomorú a szemem,
tudnád-e féltőn szorítani kezem?
Billentyűk játszanak a zongorán,
Felébredünk későn és oly korán.
Lélegzeted az ébresztő reggel,
Hogy elszédülhetek szép szemeddel.
Láttál gyümölcsöt fenn a fákon?
Alul éretlen, s elérhető.
Ahol nap éri, messzi ágon,
finomabbra és szebbre nő.
Tudod a szem a lélek tükre,
És mit látsz benne? Önmagad.
- S igaz lehet mindegyikünkre,
- hogy őszintébb, mint sok szavad.
Egy perc alatt megszerettelek,
De egy élet is kevés lenne, hogy elfeledjelek.
Rajzolnék néked
Szívet szóból, és
Lenne benne
Béke jóból
Tengernyi öröm, s
Szeretet...
Csak nálad lelem elillant
melegét a szónak,
lágyan ringó dallamát a
régi altatónak.
Friss illatok kacagnak már
nyíló ég alatt,
nyújtózó fák közt kereslek,
rég nem láttalak.
Ha völgy leszel,
Én hűs patak benne
Ha te vagy a patak,
Én ívelt híd felette...
Anyák napjának ünnepén
Szeretettel köszöntlek én;
Kezemben illatos virág,
Énnekem TE VAGY A VILÁG!