Arnold

Teljes név:Izsák Arnold Róbert
Életkor:19 év
Nem:férfi
Családi állapot:egyedülálló
Lakóhely:Románia, Kovászna megye, Sepsiszentgyörgy
Foglalkozás:Elnök, Izsák Művek Egyesület
Születésnap:1998. december 4.
Blog:Izsák Arnold Róbert

Regisztráció időpontja:2011. november 8.
Utolsó aktivitás:2018. május 22. 16:23
Népszerűség:112 figyelő

Publikált versek:117
Kedvenc versek:1354
Hozzászólások:1334

Izsák Arnold Róbert 1998. december 4-én született, Kovásznán.
Sepsiszentgyörgyön él, tanulmányait a Székely Mikó Kollégiumban kezdte 2005-ben, és itt is fejezte be, 2017-ben.
2017 októberétől a Babes-Bolyai Tudományegyetem Környezettudományi és Környezetmérnöki karának Környezettudomány szakán tanul, a sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozaton.
Az általa alapított Izsák Művek Egyesület elnöke, Tüzes Bálint-díjas anyanyelvápoló, költő, író.
Több füzete, illetve kötete jelent meg, önerőből, majd első hivatalos verseskötete is napvilágot látott, Hópelyhek címmel, 2016 decemberében, az Etnotus Kiadónál, Brassóban.
2018 májusában megjelent A nagy (N)Ő című interjú- és idézeteskönyve (Etnotus Kiadó).
Nem tagja egyetlen irodalmi körnek vagy társaságnak sem.
Alkotásai többek közt a Székely Hírmondóban, a Háromszék napilapban, a Szemfüles és a Cimbora folyóiratokban is jelentek meg.
2012 óta alkot, önfejlesztő módon, a saját útját járva.
2013 óta a Kovászna Megyei Vöröskereszt aktív önkéntese, a szervezet iskolákban zajló, interaktív foglalkozásainak programfelelőse és a tevékenységek továbbfejlesztője. Ugyanitt egyes események arculattervezéséért is felel.
Szeret mindenbe belekóstolni, volt már önkéntes újságíró és pár hónapig hagyományőrző honvédtüzér is, de a Kovászna Megyei Diákok Szövetségénél is tevékenykedett.
Jellemét tekintve, nehezen jön ki a béketűrésből, a sértéseket öniróniával kezeli, fokozza a gúnyt, lefegyverezvén a „támadót”. Vállalkozó szellemű, kreatív és humoros, ám néha nehezen elviselhető. Hajlamos a makacsságra, a túlzott komolyságra vagy néha ellenkezőleg, a túlzott komolytalanságra is. Szeret enni, és ezt fel is vállalja. Akarata igen erős, szenvedélyes, de nem kitartó és mindenekelőtt bizonytalan, teljesen érzésszerű. Sok benne a szalmaláng. Ha valami nem sikerül neki első próbálkozásra, akkor majdnem személyében van megsértve, de azonnal enged az elképzeléseiből. Nagylelkű és segítőkész, emberbarát, mély igazságérzettel és hittel. Ritkán néz az adott tények mélyére, melynek realitását sokszor tagadja, vagy egyszerűen nem ismeri el. A számára kényelmetlen, kritikus véleményeket kikerüli, mert gyakori csalódása ellenére csak saját, kétséges inspirációját óhajtja követni. Sohasem játékrontó.

http://facebook.com/izsakmuvek
http://facebook.com/izsakversek
http://poet.hu/tag/Arnold
http://facebook.com/arnold.izsak

Legnépszerűbb verse: Új Babilon épül 44 kedvenc

Legújabb verse: Arcok 2018. január 14. 16:10

Legújabb kedvence: Máglyán (Erdei Erika) 2017. július 16. 20:34

Ha üzenetet szeretnél küldeni Arnold részére, jelentkezz be!

Belépés  |  Regisztráció

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom