B.Sanyi kedvenc versei
Ó, Uram, köszönöm a segítséged,
megtalálni szívemben az ihletet,
mely nem "csere-pirospontokért" dobban...
Különös ez a nélküle-némaság, ami körbevesz.
Ha idézem azt az örökig tartó, utolsó percet,
újra és újra eszmélek, hogy ő csupán emlék,
halott remények martaléka és én vagyok,
aki kifosztott lélekkel mégis élek. Túlélek.
Fess, fiatal férfi,
Kiről kívánok verselni,
Önérzetét tán nem sérti,
Ha róla kezdek zengedezni.
A csata 450. évfordulójára.
Regét mondok Szigetvárról,
arról a régi csatáról,
melyet már megénekeltek,
amit el nem feledhettek!
Mikor még elmondhattunk volna minden szépet,
nem mondtuk ki, ami szívünkben égett,
hogy egymás nélkül nem élet az élet...
Elmentél...
Örökre itt hagytad nekem
a reggeli Szelet,
mely búsan dúdolja Veled
szerelmünk dalát.
Vannak még, akik segítőkészek.
Minden további nélkül segítenek.
S nem kérnek érte ellenértéket.
Vannak, akikben megmaradt e nézet.
...útjára indul a hold égő korongja.
Lassan bandukol a kitaposott pályán,
színjátszó aranyát földre sugározza.
Szeretem, ahogy a csend palástja betakar...
Rigódal ébresztett reggel,
Napsütés és füttyös csend
Harmaton játszó színekkel
Ablakomon belibbent.
Kályhánk kihűlt, jég a lábam.
Krémest falunk a
szűk, albérleti szobában.
székely anyai nagyapám emlékére
A nap korongja odafenn jócskán elhagyta már a delet,
Lefelé baktat már a Szent Hargitán: éppen az út felett.
Nagyapám és én, mély, székelyes csendben ülünk a szekéren,
Alattunk négy kortalan, vén kerék forog: forog serényen.
Fogyasztják az utat, mindegyik csak a saját dolgát végzi,
Az ember is csupán egy kerék: olykor maga is úgy érzi.
Mitől nyílik széppé a szép -
Mondd meg nekem, Kedves,
Miért lesz cseppet bolondos
Az, kinek lelke szerelmes?
Membránok halmazát nem látja szemed,
az idő vasfogán tapogat kezed.
Üres a szoba, senki nincs velem.
Vacog a fal is, és fagyott a csend.