Bocika kedvenc versei
Hallod a csöndet a fák közt? - az alvó
nyár búcsú sóhaja libben a fényből
szőtt pók-csipkéken, bogár neszezéstől
zizzen a tarka avar lombtakaró.
Egy rozsdás farkú kismadár
költözött ereszem alá.
Fürgén építette fészkét.
Fáradságot nem kímélve
repült, és hordta az ágat s mohát.
Berúgva jár a szél,
Nótákat dalolgat,
Levelet, gyümölcsöt
Fák alá pakolgat.
Mit vártok el tőlem, Patkányok?
Hirdessem nektek, hogy jóllaktam,
miközben gyomrom korog?
Kételyek közt kóvályog az értelem.
Egyik nap értelem, másik nap hasadás.
Ezer meg ezer gondolat cikázik át fejemen.
Boldogság és aztán zuhanás a semmibe.
Majd új remény egy beszélgetés után.
Talán mert egyszer
Teljesen megváltoztatta az életemet.
Rám ruházott felelősséget
Sorsfeladatot, szépet.
Jézusnak
Fényben avagy
vaksötétben;
Te vagy örök
példaképem.
Utazások Hispániában 6.
Épp a buszomon aszalódom
Félálomból ébreszt, s nyújtózom
Mert piros-sárga zászlókkal vár
Sérült gyermekek napjára
A mi otthonunk kicsiny családnak térsége,
ki bent lakik nálunk, ki-teljesül szépsége,
biztonságban - kagylóban- nincs mitől félnie,
a szeretet természet` - nem is kell kérnie.
Búsan nézem a szél tépte fákat,
az ősz már lomha léptekkel csoszog,
karvalykarmaival tépi húsunk,
festik a fürtöket a bíborok.
Ülünk az asztalnál,
nincs szavam, nincs szavad.
folyóként folyik az utca
néha megárad a tömeg
homokzsákom a vers húzza
vele védem lelked s öled
Gondolataim felett kétkedek,
döntésem vajon helyes-e?
Leírhatom? Lefesthetem?
Mást vajon nem sértek-e.
Nagyim fejkendőt igazít. Szerette, ha kockás.
A kutya a lugas tövében alszik, ő Rozsdás.
A teraszon hatalmas tál, zöldborsót szemezek,
asztalon friss, illatos, meggyes sütiszeletek.
Még nyílik rétnek virága,
még ragyog éjnek csillaga,
még hajnallal jő az ébredés,
...tavasszal az éledés,
fának gyümölcse érted érik,
a mát s holnapot Veled remélik,
...még élned érdemes,
...élned kell! ... Még érdemes!