Bocika kedvenc versei
Hát vége! Ennyi jutott nekünk!
Ne sírj! Én sem sírok!
Azt gondoltuk, örökké fog tartani? Nem kell érte tenni?
Nem értettük, hogy a szerelmünk a másikban rejlik!
Éltük a napokat rideg közönnyel,
Úgy álltunk egymás mellett, mint két idegen.
A boldogság nem mindig
volt jóban velem,
de ott járt közelemben,
ha el is hagyott olykor,
egyedül is mentem
s tudtam, visszajön,
nem lehet nélkülem,
sem én nélküle boldog.
Láncvers a Fóliánslapokhoz
Az égbe nyúló ágakat visszavágták,
bütyökmagányban várakoznak a rügyek.
Poroszkálásba csaptak a csillagvágták,
az ügyek testét kikezdik idő-nyüvek.
Szent István utódaihoz
...látni végre világot!
Merj hát - most az egyszer -
letépni egy virágot!
Felhő Tóni orrát fújja,
így trombitál nagyokat,
zörög az ég és villámlik,
elbújik a napocska.
Szomjasan, éhesen, vékonyka hanggal,
Reszkető testtel és rózsaszín orral,
Sorsára bízva az ártatlan pára,
Tenyérnyi cica egy kukoricásba`.
Visszanéző
Két ökre volt nagyapámnak,
két címeres ökre,
emléküket a szívemben
megőrzöm örökre.
Tétova ősz jött,
álmatag vándor,
a nyárral könnyű
flörtöket ápol...
Csípős már a hajnal, fűszál könnyet gyöngyöz,
csurranó napsugár arannyal sző köntöst.
Ötven esztendő szállt el fejünk felett.
Emlékek ködfátylát most fellebbentjük,
Boldogságunk titkát együtt keressük.
Szép dolgokra képes az emlékezet.
Aranysugarú őszi nap lágyan simogat,
sorsom sebeiről bánat-könnyet kortyolgat,
fák szivárványszínű levelei zizzennek,
lelkemben múltbeli emlékeket idéznek.
Arcodra keményedett a régi éned,
miért voltál (te) mindig szolgalélek?
Mit mond a szomszéd, ha zárva a kapu?
Kezet fog veled jó szándék, gyanú,
hajlongás derékig, a látszat barátja,
az apám énje - sohasem sajátja,
munkára nevelést, - de magyaráztad,
nekem is a havas fákat szántad, -...
Nem vagyok se költő, se művész
Nem vagyok se költő, se művész.
Nekem csak egy toll és egy füzet az élet.
De ha megszáll az ihlet, varázsbottá válik kezemben.
Mindannyiunk mögött van egy szél,
és nem tudhatjuk az okát,
hová, mi végre fúj,
azt hisszük esztelen,
mi, az ostobák.
Sorvad a lélek, s ez ennyi csak,
hisz ember vagyok, mégis hallgatok,
mint hallgatom a csendet, a jaj-t,
de mit tehetek, ha porból vagyok!?