Cila03 kedvenc versei
Kettőezer-huszonegy
Fázósan remegnek a fák
még félig zöld ruhában,
zsibbad a hal és a háló
a Tiszában, Dunában;
szellemként bolyong a remény,
lakhelye árnyék-ösvény,
jellemek csúsznak a lejtőn,
nem köti őket törvény...
Ha az ég ma borús lenne,
mosolyom rá napfényt tenne.
Maradt egy "Szeretlek!", egy "Vigyázz magadra!",
egy ragaszkodó Én vágyódik szavadra.
A nő, ha szeret, Istennel vet számot,
Gyöngykapuját tárja menyország előtt.
Testébe fogadja az éltető erőt -
Istennel teremt most egy új világot.
(Éltem halottan...
haltam életben,
életre nem hatottam,
csak megszülettem véletlen...)
Sohasem lehet késő tévútról letérni.
Kínos botlásainkból tanulni, okulni.
Elvetni, elűzni a hazug boldogságot,
amely nem hozhatott többet, mint gazdagságot.
Gyermekkori álmainkból, mondd, mi marad,
ha egy nap beköszönt a gyászos alkonyat?
A boldog anyuka
Borsószem magocskát
fektettem az ágyba,
Földanya langy-puha
párnát tett alája.
...Sötét végtelen bíborszínű álomvilág.
Anyám sírjánál megállok
Életem kristálytiszta forrásvizén.
Az anya
Ott van a fűben, a fában,
A Nap mosolyában,
Annak aranyában,
Rozsdás levélben,
Az őszi avarban,
Mi roppan a csendben,
A jeges szélben...
Együtt töltöttünk pár színes évet,
Most búcsúzkodunk... ilyen az élet.
Nem tudjuk, merre sodor majd a szél,
Meddig jutunk, míg utunk véget ér.
Felhangzik az ismert dal:
"Ballag már a vén diák"
tele vagy most álmokkal,
nem is sejted, átírják.
A százéves Csonka Ernő festőművész tiszteletére
Csalfa a sors, ha a test csak egyre fárad,
míg a lélek a Szépből pingálna párat,
akvarellbe álmodott gyönyörű teret,
patakot, fát, ahogy simogatják szelek.
Eltöpreng a diák: Vajon mi lesz holnap?
A búcsúbeszédek most neki is szólnak.
Végigjár termeken, itt töltött nyolc évet,
holnap élet várja, nem kaphat kegyelmet!