Csadra

Kamaszként kezdtem verseket írni. Minden érzésem papírra vetettem, de nem osztottam meg szinte senkivel, se a verseket, se az érzéseket. A toll és a papír volt a legjobb barátom. Majd mikor engem is elragadott magával a mókuskerék, elhagytam őt. 35 éves fejjel próbálok szabadulni és visszatalálni ahhoz, aki valójában vagyok és ebben újra segít nekem a legjobb barátom. Nem vagyok költő, nem követek tudatosan szabályokat, csak kiírom magamból, amit már nem sikerül bent tartani. Eddig nem mondtam el senkinek, ezentúl viszont elmondom mindenkinek. Fogadjátok verseimet elvárás nélkül, szeretettel.