Doli-Erzsi kedvenc versei
Kemencepadka, gubbasztó semmi,
régen összedőlt a búbos háta.
Jó lenne újra ott tenni-venni,
sóhajtva sóvárgok karácsonyára.
Tó vizében szívem rajza,
rávetíti Hold sugara,
így várok rád álmodozva
mesés, csodás éjszakában.
Magyar Költészet Napja 2021 Pályázat
Egy egész élet
Ráncos kezében oda
az egész élet,
sír apóka, anyókám,
mi lett véled!
Állok az ablakomnál, s szemem
a körbeölelő dombokat vizslatja.
Zalai dombság új élmény nekem,
szívem még a Balatont ringatja.
Csendes az est,
nagyon csendes,
semmi nincs, mi hangot ereszt...
A szél se fú, se kiabál...
A gyertyákat pestis gyújtja lángra,
szél sem oltja, velük virradunk,
némelyiknek csonka fénye sárga,
melegétől mi jót várhatunk?
A házasság komoly dolog,
Mégsem vesszük komolyan!
Kiment divatból a hűség,
Türelmünk is odavan.
Talán (képzelem), hogy az érzetem
nem csal végzeten csellel,
s kóborol keserves végzetem
kitörölhetetlen, terhes jellel.
A szél fújta fellegekre
Kajánul néz a hold szeme
Alattuk a fasorokon
Bukdácsolva továbboson
Várod már, hogy hazaérjek?
Él emléke még az éjnek:
mikor csendben odabújtál,
a takaróm alá csúsztál...
Szürke, lucskos, opálos a szendergő világ,
kéményekből pipálnak az ében füstkarikák.
Eltűnődve hallgatom a csendet, zord tél les be,
dúl-fúl, párbajt vív, hol dérrel-dúrral áll lesben.
Mesélek a nagy telekről,
iskolai szénszünetről,
piros orrú gyerekekről,
bádogfejű hóemberről.
Szeme csillanó cseppnyi viharában
Szíve illanó dobbanó rigmusában
Epedő magány sóvárgó dala repdes
Piciny sóhaja szomorkodva tekintetével
Nehezedik dermedt csöndre fájón szelíden
Lehelete mint szemerkélő pillanat
Piheg fagyoskodik faágon nesztelen
Csak csendesen csicsereg...