Doli-Erzsi kedvenc versei
Még hosszú az út, min végig kell menni,
addig kell őszinte embernek lenni.
Vannak nagy hegyek és néha kis gödrök,
sok lélek vigyáz és örömmel őrköd.
Nem lángolok, már csak csendben égek,
lecsendesült bennem ez a cudar élet.
De a parázs még izzik valahol belül,
míg hamvába hullva majd ki nem hűl.
Amikor a virágokról beszélnek,
azt érzem, nekem a szépről regélnek.
A virágoknak még a neve is szép -
szépek a rózsák, ibolyák, őszikék.
Ha gondolsz rá, hogy újra láss,
nézz be hozzám! Várlak, kedves.
Ne félj, a múlt nem zaklat fel,
a szívem már szelíd, csendes.
Leplezem érzéseimet,
mit szívemben hordok,
de az érzés nem engedi,
folyton rád gondolok.
Titkos az éj, van egy szép, régi álmom,
Sétálunk együtt, nézzük a tó vizét,
Égő palástját a Nap reánk adja,
S mi kacagva futunk, hisz minden miénk.
egyszer ha megtehetném
a múló időt megkötözném...
Keringő
Őszasszonyunk perdült - alázatos tánccal,
galagonya arcán rőzse-fonta ránccal,
tenyér-menedékben pihen alkony nesze,
tegnap-pillanatban bronzos, gyenge keze...
Rózsavirágszál, ne, ne tépjen le a szél,
s ne törjön le a tél, ha utam véget ér,
véget ér...
Reggel korán készen álltam,
Úgy hajnal öt óra tájban.
Rettenet, mily süvített szél,
Faág reccsent, megrettentél!
Ha majd hajadban ezüstcsillám ragyog,
arcod bársonyán sápatag lesz a pír,
szemed sem tündököl úgy, mint a zafír,
ajkamról akkor is neked szól dalom.
Láttam egy fiatal párt, egy padon ültek.
Egymás kezét fogták, a szívükben vágy tüze égett...
Télből ébred virágágyad,
szemet gyönyörködtető,
ködben ázó szempillára
ráült a Nap merengőn.
Valentin-napra ébresztette reggel.
Virágboltot keres bőszen Lala.
Pár rózsaszál, a boldogsághoz ez kell.
Mit régen vágyott, azzal tér haza!