Eci kedvenc versei
Nem is tudom, hogy a tavaszt
utálom vagy szeretem,
egy biztos, a mai napon
elfagyott a két kezem.
Csikóhal
Tenger mélyén a homokban
csikóhalak galoppoznak.
Csikófejük, lábuk nincsen,
farkuk S alakban ível.
Kinn a világban, ha
élet vihara dúl,
a megriadt vándor
ajtódon befordul.
Hideg, jeges most a szél,
Tél suttogva így mesél,
Fagyos, jeges dallama
Szívemre ül hallgatag.
Fogd a kezem, Istenem,
Légy mindig hűen velem!
Számít rád egész szívem,
Tisztítsd meg elmém és lelkem!
A csapodár szél
Halkan kél az esti szél,
Csókot hint az éjnek.
Susogva vall szerelmet
Minden éji fénynek.
Az Apokalipszis négy lovasa dolgozik messze,
mert leszálltak az Aboriginálok földjére.
Az alvilág tüzét az egyik kiengedte,
bajt vigyen az ausztrálok földjére.
Arra gondolt, csak kis káoszt fog tenni,
az emberiséget kicsit megbünteti.
Éjszaka a mackónál, a békánál és a rókánál
Sötét leplet terít az éjtündér a tájra,
Álomport hint a mackócsaládra.
Mackómama ölelő két karja
A két kicsi mackót lassan betakarja.
Elenyészek, mint halovány illat,
mellyel tovalibben a gyenge szél,
lehullok panasz nélkül a végnél,
mint egy rég elszáradt falevél.
Egyszer a Földön is és azon túl
jajongni fog a meghasadt lélek,
de a múlt erős kézzel visszanyúl
elejét vetni a szenvedésnek,
vagy rápakolgat még egy keveset,
s benne erjednek a holt remények.
Bozontos szakállát rázza a tél,
a hólepel már méterre hízott...
Oly szép minden: a park, berek,
ceruzáddal épp fested az eget.
Ám lassan a fény megfakult,
dalod se zeng már, álmod meglapult.
kölcsönkértem éltem
a vén természettől
hófehér hajamat
egy ajándékként
tavasz lehelete
kócolja fésüli
míg a hosszú évek
tincseim díszíti...
Zárd le a múltat egy lakattal,
Légy újra jóban önmagaddal.
Az önvád gyengít, felemészt,
Ne visszafelé, előre nézz!