Edo kedvenc versei
Mint sűrű éjben lopakodó árnyék,
Oly észrevétlen volt és nesztelen.
Lehetett volna véletlen ajándék,
Lehetett volna, bár ezt nem hiszem.
a József körútról Mária
a Harminckettesek terére ér
fagy játszik ajkain és a
lába körme is fehér
kikandikál a félcipő
eltaposott roncsai közül
szenteste lehullott a hó
Mária lába ma megüdvözül...
Miről mit ír, ha ír bárki?
Kinek fontos itt még akármi
- akár a kár, öröm,
akár a kő kövön -
megmarad hosszan
vagy csak a pillanatban?
Fehér az ágy,
fehér a lepedő.
Fehér a rajta heverő.
Pilleszárnyon érkezett a szó:
szeretlek.
Puhán a lelkünk fodraira szállt,
s mikor a szádon,
s a számon át kireppent,
a térben egy angyal suhant át.
Vicsorgó fogakkal mordulsz a lelkemre.
Tépnéd, ha tudnád... tépnéd kedvedre.
Tépnéd tán azt is: mit tépni sem lehet-
A közös múltunkon, már nem ejthetsz sebet...
...Ha elvész belőle az érzelem,
ha egymáson átgázolunk,
ha egymásra időt nem hagyunk,
ha rázzuk a rongyot dölyfösen,
ha másokra szólunk mérgesen...
Arcomról ráncos-vakolat hámlik,
és mállik az eszement évek vigyora.
Vicsorgó szarkalábak közt füstölög
atomjaim megmaradt csutora.
Szeretett édes titkaim
bennem vígan élnek...
Hordja mindenki
saját keresztjét.
Készítse maga;
ragadjon fejszét.
Szerelmem egy szellőlány,
pirospozsgás ragyogás.
Simogatva arcomat
szellőajka dudorász.
Így fogadsz el, ahogy vagyok.
Akkor is,
ha vannak batyumban
gonoszkodó napok,
mikor kiszökik,
az arcomra ül,
és vas orrot növeszt
a ráncaim közül...