Elmenni kedvenc versei
Egy díva emlékei
Mondd, hová tűntek lelkemből a vágyak?
A hajnalra gyűrt lepedőjű ágyak,
Az ölelés, a sok-sok szerelmes szó,
A réges-rég feledett tavalyi hó.
Az
ágyánál álltam,
s elengedtem a kezét,
s közben figyeltem halkan
búcsúzó, könnyes tekintetét.
A csillagok közt jársz,
már nem érhetlek el.
A hangom semmibe vész,
a szívedhez nem ér fel.
Ha van mennyország, lesz nekem is,
pedig nem élek úgy, mint csoda,
- virágzó énekem elkülönít, -
mégis marad a lelkemnek limloma.
Ó, Drága Édesanyám, szerettelek Téged,
életedet bennem továbbéled.
Közelgő születésem hajnalán,
a méhedbe hordtál jó Anyám.
Vállaltál értem szenvedést, igát,
most is érzem szíved ritmusát.
Egy mosoly, egy ölelés
megszépíti az életet.
Csodás, téli vasárnapon
felvettem én a bakancsom,
titkos erdő rejtekébe
indultam is télnézőbe.
Boldogan élt Stibor
a Beckó várában,
fia esküvőjét
ülték nagy vidáman.
Versek mérgével öletem magam,
hogy emberszerepem örök legyen,
pórázon fekszem a vájatokban,
csak az idő szólít ünnepeken.
Barlang falára
kellene verset írnom,
hú, mekkora lenne az értéke, talány,
sokmillió év múltán rátalálnak,
s kutatná azt akár egy egész tudomány.
Hold volt anyám,
S Hold az apám,
Hold gyermekem,
Hold unokám.
Hold utódom,
Hold az ősöm,
Hold itt minden ismerősöm.
Nehéz sorsot hagytál nekem,
tudom, nem gondoltad te sem,
boldogságunk ily` rövid lesz,
elválaszt a halál minket.
Kedvesemnek
Volt egyszer Valentin-nap,
de már csak volt, édesem...
Csendben van béka Béla, mint aki le van hibernálva.
Pénzes hal lép a bálba bedobozolva, konzerválva.