Erikaa11 kedvenc versei
Asztalos Tamás (flagranti-poeta)
Miért kéne elmesélnem, ki és miért hiányzik?
Mi után, vagy ki után a szívem miért vérzik.
Mondjam el, már régen szótlanok a csillagok?
Hogy miért fájnak a régen múlt gondolatok.
Egyszer majd kiszárad minden tintatartó,
mert ki ma nem olvas, írni nem tud holnap.
Nem lesz több gondolat, amely maradandó,
kihal minden mestere az igaz szónak.
Oh, anyám, sírodra merengő napfény simul.
Árva szívem dobogása csendesen fohásszá alakul.
Emlékekbe kapaszkodom, mintha megállítható lenne az idő.
Szívemben megállt, mikor rád került a szemfedő.
Ragyognak csillagok
odafönn az égen,
tündököl egy csillag
az ég tengerében.
Tizenkét év... a halál
elragadott, jó anyám.
Óvó karod nem ölel...
hiánya kín és keserv!
"Kell anyaszék!" szóltam,
ha ölébe bújtam,
"A legpuhább szék ez!"
a fülébe súgtam.
Míg
Van, ki
Vár reád,
Siess hozzá!
Ez a boldogság!
Azt hittem, te mindig itt leszel
velem,
s ha baj van, fogod a kezem.
De az
élet túl rövid, már vigyáznak
rád
az angyalok, én szívem érted
sajog.
Virágokat hint a tavasz,
az arcokra mosolyt fakaszt,
rózsacsokor a kezemben,
emlékekkel a szívemben
rád gondolok, Édesanyám,
nótás kedvű, életvidám.
Harmatkönnyes kora reggel
a temetőbe megyek kisírt szemmel.
Édesanyám, drága, jó apám,
emléketek örök a szívem falán.
Úgy ringatni, ahogy te tudsz,
Mama - nem tud senki más!
S ha rossz fát teszek a tűzre,
Te akkor sem kiabálsz.
Libben a szoknya a lányon,
Öleli öv deréktájon.
Lábára simuló harisnya,
Tűsarok lépteit ringatja.
Ülök... és csendben emlékezem...
Milyen volt, mikor édesanyám itt volt
velem.
Milyen érezni karja ölelését,
lágy simítását, kezének érintését.
Nem kérdezem
Tettél s tettem
Szíved dobbanását...
Egy oroszlán vagy tigris véd téged?
Csak anyának hívja őt az élet.
Vadul őriz, sosem hagy magadra,
Ha egyet kérsz, két darabját adja.