Fenyhozo kedvenc versei
Hogyan válhatsz majd írástudóvá?
Ismerd meg az ősmagyar rovást!
Képzett régész sem tehet majd lóvá,
töröld el a rég bevett szokást.
Eljön az éjjel,
fürge a szöcske,
hívja a lombnak
friss, üde zöldje.
Kavics vagyok, amit visz a folyó,
mederben gördülő, aprócska kő,
forogva, sodródva egyre kopó,
vízáram hűsében gömbölyülő.
Készülök rólad verset írni.
Egyszerűen. Tisztán. Igazul.
A születő gondolat nem fog felsírni,
túlhordtam, s csak nevet pimaszul.
Tompul a Nap -
a bőrfelszín, retina sértetlen,
de velünk az életerős-vírus,
melyet mérünk holtakban, években.
Nem lángolok, már csak csendben égek,
lecsendesült bennem ez a cudar élet.
De a parázs még izzik valahol belül,
míg hamvába hullva majd ki nem hűl.
Szanaszét van minden,
nem találom legféltettebb kincsem.
Keresem, kutatom, sehol nem látom,
felébredek, s rájövök, ez valóság, nem álom.
Mennyi sors és mennyi élet
pohár mellett könyököl a pulton,
lábon állva várja a végítélet,
s elmerengve álmodik a múlton
Csak úgy csöndben elmélázva...
Gondtalan perceim
Csendes őszi délutánon
szőlőfürtjeim gusztálom,
ülök dús lugasa alatt,
múló időm lomhán halad...
Tetőfedők, tetőfedők,
eget festő távolt lesők,
átkarolják az eget,
megfestik a felleget.
Holnap e táj messzire száll,
képeivel múltba vegyül,
nincs mese már, menni muszáj,
hallgat a csend éktelenül.
Amikor rám nézel,
két szemed ellágyul,
szereteted érzem
szemed sugarából.
Éjfélre járt, s a Margit híd varázsa
A Vígszínháznál előttünk lebegett.
Hideg november volt, fogtam kezedet;
A boldogságomnak nem volt határa.
Mondd!!! Vajon vannak még emberek, kik hisznek???...
Elérni mindent, hiszem, hogy van esélyem!
Gyűröm, vasalom a hétköznapot.
Ünneplőt veszek, s ha feszengnék csipkében,
terepszínt húzok, bolondos kalapot.