Fenyhozo kedvenc versei
Mindent tudok Rólad,
Ingyen tudom szódat,
Titkaidat látom,
Bizalmian várom
Újabb történésed,
Dús, vad örvénylésed,
Keserved poklait,
Szerelmed gondjait...
Szememben tűz emléke kéklett,
pohárban bor az asztalon,
a gyertya lángja kissé tépett -
mért kopognak az ablakon?
Ha az emberiség így működne...
Soha senkinek rosszat nem tenni,
Annak tudatában cselekedni,
Öröm lenne Földön járni-kelni.
Rőt színű avarban lépkedünk, kezed
kezemben s néha ajkunk is összeér.
Hideg van, a november már majdnem tél,
de ha rád nézek, szívemben langy-meleg.
Fiúk, férfiak,
Hitványak és urak!
Mi lesz hazátokkal,
Ha elmennek a ludak?
Padlószinten vergődő életek,
sodródó, szertehulló lelkek,
sárban turkáló kezek, miértek,
szívek holt piacon elkeltek
Fagyos otthon mélyén pislog a tűz,
csillogó szempár tekint a havas tájra,
kulcslyukon keresztül néz a világra.
Látja a mezőt, mi most havas, önmagát,
ahogy akkor szaladt. Nyár volt, madarak
daloltak, tücsök hangját hallotta, mikor
csendben maradt.
Krisztus után talán két és fél századdal
Szent ember született Anatóliában.
Patara városban, egy gazdag családban
élt ő szüleivel lent Kis Ázsiában.
Hogyan lehet bennem?
Hogy van ekkora ereje?
Hogy tapadhat ennyire lelkembe simulva?
Mit kellene tennem?
Mikulás
Télapó és Télanyó szánra ültek egy napon,
Együtt lenni, jaj, de jó, siklani a friss havon.
Táltos szarvas vígan repült, merre tartunk, Gazdám?
December van, itt az idő, jó gyermek is van tán?
Csilingel a kicsi szán.
Rajta ül a Mikulás.
Talán így már leírták,
Idézőjel kéne tán?
Látod? Süt még a Nap feletted. Ragyogva.
Most még betakar a boldogság bársonya.
Múlni fog! Tudjuk, olykor a sors mostoha.
Wass Albert küldött egykor egy igaz üzenetet.
Csak ötven év kellett: "Néppé gyúrták a nemzetet!
Üzenetem az, hogy ébredjetek föl, Magyarok..."
Ki ébresztőt fújhatott volna? Altatót adott!
Szomorkás, őszi hangulatban
Az elmúlásra gondolok.
De advent megérkezésével
Meghittségről ábrándozok.