Foldes123 kedvenc versei
Ahol kékebb a kék,
s a tenger ragyogó smaragd,
ahol gyermekek nevetését
visszhangozzák hófehér falak,
virággal ringó csónakok
úsznak a csatorna vizén,
s galambok repkednek
a város főterén...
Augusztusi holdas éjen
Felvillant egy pont az égen.
Meteor? Vagy csillag talán?
Szívszorító, égi talány.
Gyorsan megnövök a cserép aljában,
talán egyszer én is virágozom.
El is hervadok, hogyha egyszer láttam,
hogyan fújják majd el csillagporom.
Utazzunk, hagyjuk itt e kopott tájat,
ölembe veszlek, úgy repüljünk tova!
Utunk tart, amíg karom el nem fárad,
engedni Téged nem leszek ostoba.
Apám, ha tudod a választ...
úgy kérlek, mondd el, miért?
Miért volt életem ennyire,
ennyire fájó, nehéz.
Amikor szakadék szélén forog a világmindenség,
nincs kapaszkodó, és hirtelen pimaszul elfogy a lég,
vonatfütty és kerekek zakatolnak, dobhártya hasad,
kicsúszik a talaj a lábam alól, a szem felakad.
az elhagyott otthon leomló falain
pergő vakolatból előtűnő minták
nappal még halványan látható szavai
mit elfedtek egykor soha meg nem bánták
Július
...
Úszik az égen, mint bárányfelhő, a nyírott prém.
Kaszájával megvágja magát?
Vagy nem kap fogyókúrás kaját?
Reszket, ha háj rakódik rája,
Mert eltűnik haláli bája?
Néha az ég ereszkedik le, hogy a fákhoz érjen,
hogy koronájuk a felhők fölé nézzen.
Anyámnak tündérujja volt,
nyomán a szakadás beforrt,
leszakadt gombok serege
kereste, hol van a helye.
Nézem a tükrömet, tetszik, amit látok,
Bár a bensőm szerint előtte nem én állok,
Hanem egy fiatal, deli, dalia gyerek,
Be kell ismerni, a tükörből vissza biz` én nézek!
Ki nem mondott szó,
egy rég hallott dallam,
pókhálós emlékeim
velem maradtak.