Fresh kedvenc versei
Esőcsepp gurul kopott köveken,
sátrakba menekül, ki él és mozog,
lelkesedésem még így is töretlen,
miközben az eső hajamon csorog.
A redőnyöket szél zörgeti,
ablakokat eső veri.
Sok vaku villan, távolról üstdob hangja,
valaki petárdáit durrogtatja.
Virág szoknyája lebbenjen,
tavaszt ébresszen vidáman,
a Nap fénycsíkot leheljen
harmatcseppnek orcájára.
Szelíd lelkemen
kifogott az idő,
a kór vasfogával mar
- roncs testem vergődő -
sejtjeim falja,
nézem, milyen éhes,
tán jól se lakhat,
a csontom már érdes...
Kegyetlen, de mégis szép volt ez a világ,
áhítottunk mindig valami nagy csodát.
De nem minden az volt, aminek az látszik,
tudtuk, hogy valami itt bizony hiányzik.
egy lap a Jelenések Könyvéből
Hajnalok hajnala előtti esten
viharfelhőket fúj felénk a szél.
Jaj de sok embernek megérthetetlen,
hogy aratnod kell mit elvetettél.
felvidéki kitelepítés
Csirából sarjadtam, mint napsütötte termő,
ős patak itatott, fehér fodra ringatott,
fent kéklő ég, előttem a végtelen mező,
zsenge életem szépséget, friss erőt kapott.
Izzad a város,
mocskos, rühes nyár van,
unottan ballag a vén Panni
új, vasalt, almazöld ruhában,
most egy ilyen nyár van...
Fénygyűrű ragyog fekete kárpiton,
Hullámzik és forog át árnyaikon.
A képzelet szárnyal együtt most vele,
De ha kihuny a forrás, el lesz veszve!
Ha fájó emlékek kínoznak,
s fájdalma nem csitul, hatalmába ejt, el nem enged,
indulat és gyötrelem dúl benned,
róla egymagad tehetsz
csak, mert szüntelen dobol fejedben
gondolataid, magad szennyezed,
régi sérelmeiddel, melyek már nincsenek,
hisz minden napod tündöklő tisztaság lehet...
Végigmegyünk majd azon az úton,
melyről száz meg száz ember letért.
És akad majd, aki nekünk vigaszt nyújtson,
együtt megyünk majd te meg én.
Semmiből felbukkanó, zümmögő hangok,
Az ember csak néz és folyton csapkod,
Üldözlek, ha látlak, de máig nem értem,
Ha nem vagy te vámpír, mért kell a vérem?
Halad a szekér, néha nyikorog,
éhes a gyermek, a gyomra korog,
az élet ily egyszerű, lenni és enni,
s a végtelenen tovább menni,
vándorbotot megmarkolni,
akadékot félretolni,
haladni tovább az úton,
tankolni lélekkúton...
Várok rád, de siess nagyon,
ott ülök kint a kispadon,
hűs, öreg diófa alatt,
ahol mókusok ugráltak,
fakopáncs ütemre koppant,
szívünk ritmusára dobbant.
Gyerekként mindent másként éltem.
Már nincsen nekem példaképem.
Azt hittem, ha felnőtté válok,
egyre csak szebb világot látok.