Frici25 kedvenc versei
Feszült, mérges, búskomor állapot,
Józan fejjel gondolkodni képtelen.
Vad civódás magammal, fájdalom.
Jönne már az öröm, ami végtelen!
A haj hullik, akár az áprilisi hó.
Szálain az évek csúsznak alá
Egyenest a földbe,
Ahonnan nincs visszaút.
Csillogó szemekkel néztem én apámra,
Számomra ő volt a világnak királya.
Erős volt és bátor, ki semmitől nem félt,
A nehézségek ellenére pozitívan élt.
Ej, ezek a dúsgazdag sznobok!
Olykor mondják, ez már sznobság.
Mi lehet hát, az angyalát?
Kisebbségi érzés talán,
amit így vagy úgy kompenzál?
Megfelelni egyszer, megfelelni kétszer,
Újra meg újra támad a kényszer...
A kényszer, melyet nap mint nap érzel,
De belül önmagaddal végzel.
Két szép tulipán,
dalokat éneklő huligán,
lehetetlen, mi nem létezik,
csoda, mi hirtelen érkezik,
vad folyó és medre,
kövekkel teli tenger,
mosolyok a csöndben,
lopott csókok a ködben...
A lélek nem kímél soha, szól kedvesen;
"Szerelmes vers legyen őszülő kezeden.
És tollad csorgása ragyogja betűid,
Hiú az ábránd, ráncaid majd elűzik."...
Vitorlát bontok, mosollyal telit,
Lassan elringok, hol az élet vár.
Meleg napsugarat lő a zenit,
Ámulva látom, hogy zöldül a táj.
Hol volt, hol nem, nem is régen,
februárban a múlt évben,
mikor a poet oldalra
nagy bátran bejelentkeztem.
El fogok tévedni, tollam henyél,
Én most biz` másként szólok.
Ez nem sárguló, őszies levél,
Nem a lelkemen foltok.
Feláll a kisgyerek a székre,
a legmagasabbra,
nagyobb legyen az anyjánál,
sőt akár az apjánál is!
Ő most ezt akarja.
Hanyag lett világom,
Álom nélküli!
Szólok Nektek...
Távoli lelkek...
Nincs jó lovas, ki megüli.