Gyulai1944 kedvenc versei
Nézd, mily mesés a napkelte,
ma narancs-vörösben ébredt!
Égboltot vígan sminkelte,
hozzá nagyon is jól értett!
Mit ér a lélek
Ha nem dobban szív
Mit ér a vágy
Ha sohase hív
Izzadságszagú múlt hozzátapad
Jövő nyikorgó vaskapujához,
Csatát vív, hol jelen akadályoz,
Meggátolva élősködni akar.
Cipők sora a rakparton,
Bronzba öntött borzalom...
Hegytetőkön szürke köd ül,
sítalpakon vad szél röpül,
fehér tájon szán csilingel,
a fenyőfák havas ingben.
Mikor az élet hullámvölgyébe kerülök,
úgy érzem, hogy lassan elmerülök.
Rabul ejt a gyötrelem, a félelem;
Istenem! Miért történik ez velem?
Cseppenként izzanak széttördelt emlékek.
Holt napokba csordul reményünk aranya.
Esdekelve hív a szebbre vágyó élet,
és sajgó testén térdel a szent Földanya.
Mint üstökös, törtél az életembe
Harmatban ébredő nyár reggelén,
Kódolt jelzőfényt küldtem a szemedbe
Kutató vággyal pirkadat ölén.
Engedd, hadd szeresselek újra,
csillagok tövénél térdre hullva,
két kezemmel, hogy legyen erőd,
és sóhajra, könnyre, sápadásra
vigaszra és feltámadásra
várva, megtagadva a leendőt.
csak a pillanatban vétkezem
pénzes tartozékod vagyok
igazra mozdul álszent kezem
mely bearanyozza a csókos tegnapot
nem tartom hangomat féken
egyszerre támadnak démonaim
egyszerre vicsorog a szégyen
és egyszerre vicsorognak virágaim...
Azt hiszed, van még időd
Helyrehozni, kijavítani, mit elrontottál.
Hittük a szerelmet
hó olvadásában,
holnapjaink égtek
vágyaink lángjában,
szemeink ragyogtak,
lépteink koppantak,
pipacsok lángoltak,
arcunkat szerelmünk...
Tündearcod szép mosolya a vágyam
egy szürke vágydalba csomagolva.
Téged követő szempár vagyok -, szárnyam
ha volna -, úgy repülnék karodba!
Dalt írok neked, rímekkel szépet,
Szélhárfa pengette, éji zenét.
Dalt, ami tudod, sosem ér véget,
Suttogja füledbe szférák énekét.
A régi öregek úgy mondják,
van valahol egy titkos könyvtár,
hol halandó ember még nem járt,
pedig ajtaját nem őrzi zár.