HJudit kedvenc versei
Ha fájó emlékek kínoznak,
s fájdalma nem csitul, hatalmába ejt, el nem enged,
indulat és gyötrelem dúl benned,
róla egymagad tehetsz
csak, mert szüntelen dobol fejedben
gondolataid, magad szennyezed,
régi sérelmeiddel, melyek már nincsenek,
hisz minden napod tündöklő tisztaság lehet...
Oh, tél, drága tél,
hiszen te megmenthetnél!
Ha egy pillanatra magadhoz ölelnél.
Végigmegyünk majd azon az úton,
melyről száz meg száz ember letért.
És akad majd, aki nekünk vigaszt nyújtson,
együtt megyünk majd te meg én.
Sajnálom bármit is tennék szívem nehéz
Lakásomba bebújva csak hallgatom a sok pléhdobozt
Hogyan zenél
Vihar tépi a a fákat s odakint az égbolt dörög
Csak dörög
Fals dallamot játszik hozzá villogtat a villámszóró
Zenész
Feketén tartja kezében a várost a haragos égbolt...
Vérkönnyel sír a naplemente,
Belehull könnye fénye a holt tengerbe.
Horizonton éber csillagok őrzik az álmunk,
Csendes éjszakákon szebb jövőre várunk.
Nyár heve éget, vakító fények,
Tikkasztó hőség - szomjazó nyáj.
Fekete felleg ábrándot kerget,
Villámlik, dörög, buzog az ár.
Sok az autó, sok a galamb,
nem választja senki szét.
Út közepén fehér galamb
vékony, mint egy papírkép!
Mosolyogni látom az embereket,
- szemek tükrében győztes karok -
hasznos időre mégsem tellett:
amíg egymásba értek a mondatok.
Csak vagyok
Magamba fojtva gyötrelmeimmel
Állok s nézlek
Könnybe lábadt szemeimmel...
A pirop (rubin) legendája
Azúrkék égen még sok csillag tolong,
majd hajnalukra ég egy nagy rézkorong.
Álmod még ott ring lelked páholyában,
apró kis vágyakkal pihegve, lágyan.
A foltok soha nem kopnak le,
és a tízparancsolatot sem írja már át senki,
bőrig ázni az esernyő alatt is lehet,
és nem gond szentként a pokolra kerülni.
Reggel fölkeltem, mert megérintett az élet,
üde volt, és friss, ragyogott és fénylett...
Mit szeretnél, kérdezte játékosan, lazán,
egy ölelést, egy jó szót ily reggel korán,
vagy csak úgy hagyjalak bennem sodródni,
ahogy az ujjak játszanak a zongorán?