HanyeczKaroly kedvenc versei
Tízéves még alig múltam,
lovat csak alulról láttam.
Barátom apja birtokán
istállóban kilenc ló állt.
Még bennem él szíved dallama.
Fáradt éjjelen megtöri csendem.
Kánikula
Szomjazik a Föld,
Uram, itasd Őt!
Sárgul a mező,
Fonnyad a vessző.
Elveszve kilátástalan örvényben
igény s igénytelenség határán,
jajongó szükség kiürült padlásán,
hol az esély egérfogótölcsérben.
Lásd, kiteszem a sót...
Nem azért, mert sótlan,
vagy mintha nem bíznék
benned, önmagamban.
Szerethetnénk, így is szerethetnénk;
életet vesztve és elveszve,
hiábavalón még ideérve,
árnyak karjában megbékélve.
Hát kiscicám megbízhatsz bennem
Én vagyok az ki családod lettem
Nem olvadok mert magadnak élsz
Veled vagyok tőlem kapsz amit remélsz
Íróasztalomon üres papírlap
kezemben tollam markolom
magam elé meredve
a síri csendet hallgatom
Megtorpantál,
mikor még féltél,
tanultál belőle,
ha hibát is vétettél,
túl ezer akadályon
több lettél általa,
túlélted, mikor
meg is hátrálhattál volna.
Verset írni nem egyszerű,
gondolatom felvállalom,
olvasását továbbadom,
kommenteket elfogadom.
Szépsége hajdani,
"Fölszállott a páva!"
Új dalát hallani,
múltból jövő lárma.
A kimondott szó ereje, hatalma
Az emberi gonoszság határtalan,
joggal mondjuk oly gyakran napjainkban.
Gyűlölet s irigység él a szívekben,
ahonnan rég kihalt minden érzelem.
Kandalló tüzénél mesélek néked,
pattan a szikra, roppan a zsarátnok.
Szobánk falára a táncoló lángok
villódzva vetítik misztikus lényed.
Július volt, derűs, kellemes reggel
most is, mint mindig. Elsőként a kedves
kis madáretetőt töltöttem tele,
s hamarosan megjelent egy cinege.
Élet óceánján igazgyöngyre lelni,
sosem könnyű annak, ki mélységét járja.
Ám hatalmas hiba vitrinedbe tenni,
mert ki így cselekszik, örökre megbánja.