HeartAttack kedvenc versei
Kiáltás Ő egy gyászmenetben,
mindennél fontosabb az én szerelmem,
ahogy rám néz, már ő is tudja,
korábban is imádhattam volna.
Vágytam rá, hogy megismerjelek,
veled együtt csillagot idézzek,
belenézhessek sötét szemeidbe,
...bárcsak valós lenne.
Nélküled fekszem, Nélküled ébredek fel,
magányosan ér utol a hajnal csendje....
Üresség van már csak bennem.
Lelkem vércseppjei szemgödrömben
patakként csobognak.
Nem sírok, csak a lelkem könnyezik.
A körmöm helyét nézem a vállamon,
valami nagyon hiányozhatott.
S ha hiányzik, hadd fájjon,
így megy ez ezen a világon.
Egy este marad, ennyi, a harang alatt,
S nem szól, hiába, a szíved néma marad,
A nap leszáll, s te eltűnsz a sötéttel,
Én maradok egyedül, mint minden éjjel.
I.
Rengeteg gyötrelem és elfeledett emlékek,
nem segít a múlt, nincs, mit megköszönnöm a szerencsének.
Elférünk majd egy késhegy élén?
Elférünk majd egy kis dobozban?
Most jó, ahogy a kedvenc dalomat dúdolom,
Most jó, ahogy lassan a szememet becsukom.
Most jó, ahogy rád gondolok,
De rossz, mert számodra nem vagyok.
Egyik nap a másik után,
eltelik üresen, bután,
napról napra azon agyalok,
hogy tervezek, de nincsenek alapok.
Odaadó vagyok!
Alávetem magam kívánságodnak,
csak bámullak némán, mert a szavaim is elakadnak.
Ma meglátom arcom tükrét smaragd szemeidben,
úgy érzem, megtaláltam magam örökre benned.
Kezedet sötét rajzok borítják,
erős vagy és bátor: ezt bizonyítják.
Ahogy a Nap kúszik fel az égre,
élesen lágy sugarait lesem éppen.
Mint hangyaboly, sok ember munkába siet,
A fakopáncs is megkezdte s
bearanyozza a reggeli életet.
Simogat a keserű szél,
Lámpafényt iszogat a fényes útszél.
Halott az édes virág, az égig érő fák.
Vörös a hajnal, s egy kósza naphal
éppen vigasztal...
Újra más alakot öltöttem.
Kopott lelkem új testet kapott.
Glória sem ragyog fölöttem.
Én visszatérő bűnös vagyok!
Maradok falevél, őszi avarban,
Gyönge napfény, fekete hajadban,
Lágy szellő, mi kabátodon pihen,
varjúpár egyike, mi éppen figyel.