JakabFatima1 kedvenc versei
Hajnalban kelek,
s csak lekapom a kávét a tűzhelyről,
új sorrendbe rendezem lemezeimet,
hallgatom kedvenceim,
miközben kiválogatom postán kapott leveleim.
Szent Márton tiszteletére
Én is itt születtem és ma is itt élek,
hol emberré nevelt az alpokalji táj.
Ez a hely, ahol már semmitől sem félek,
örülök, ha jó, sírok, ha valami fáj.
Nézd, ma is a csillagokat lesem,
rám kacsint egyik-másik félőn.
S szívem nincs, hogy ezt szóvá tegyem -
mikor az égbolt fénylik ily kéklőn.
Szürkét mázol az ősz a kékre,
ködöt lehel a hűvös hajnal,
lomhán ballag a Hold az égre,
fényből szűkölködik a nappal.
Telik az idő, kattog az óra...
S a csend még nem fordul szóra.
Ilyenkor csak gondolkodom,
És az óra ketyegését hallgatom.
Azt mondják, hogy vidám legyek,
azt mondják, hogy nevessek!
Azt kérdezik, hogy olykor-olykor
miért lehangolóak a versek?
Fejben támadt
Kósza gondolat:
Lubickolni kéne
Már jó nagyokat.
Meglelem egyszer vajon én is...
Olykor, mikor magányos vagyok,
Sokszor pillantok fel az égre,
S gondolok arra, hogy
A mi kapcsolatunknak miért is lett vége?
Te alkotsz összevissza,
másoknak az mind tiszta.
De én, én ha alkotok,
hibát rejtenek a sorok.
Mélybe húz egy hirtelen mozdulat,
s jő egy nem várt fordulat,
Fulladva szült, védtelen akarat.
Nem tudni, hogy mit is takargat.
Kíváncsi vagyok, hogy lehetsz,
Sorsod éppen hogy mehet?
Kedves vagy és aranyos?
Vagy az utad más fele kanyarog?
Ismét belevágtunk a vég nélküli útba,
Majd oly vakmerőség, mint ugrani kútba!
Annyi volt a poggyász, hogy ütött a féder,
A "heti ellátmány" alig-alig fért el!
Dermedten nézlek tekinteted keresve,
Te meg lehajtott fejjel, senkit se szeretve
Lézengsz és úgy csinálsz, mintha élnél,
Mintha már nem is félnél, senkitől se kérnél.
Ó, Istenem, segíts nekem,
hogy szebb legyen az életem.
A te ünneped végre eljött,
Karácsony van, szebb élet jön.
Gyermekként annyi mindent elhisz az ember,
Mesék, álmok, vágyak kísérik minden nap.
Csak hinni kell, és az ifjú hős szárnyra kap,
Valóságos az Óperenciás tenger.