John-Bordas kedvenc versei
Még letörlöm az utolsó könnycseppet,
és már mosolygok,
valamikor minden perc igaz szerelem volt...
te adtad a fényt,
a biztonságot,
te voltál az elképzelt jövő,
veled éreztem a közös erőt...
Tavasz van - ezt mondják - és én körülnézek,
maszk mögül, hiába, nem érzem a szépet.
Hol lehet a régi kikelet reménye?
Más a lég illata, más a színe, képe.
Másfél éve már, hogy legyőztelek.
Soha egy kicsit sem szerettelek!
Életem része lettél már örökre.
De néha elfelejtelek kis időre.
Dicsőséges ez az ember.
Áldott legyen élete.
Vágy
Suttogó fák között rövid sétán
egy maroknyi veréb előttem száll.
A szél borzolja fakó szárnyait,
nem viheti éltető álmait.
csak nézz a szemembe,
kalapál a szíved, érzed?
menekülnél, rettegsz!
maradj, engedd meg!
Az én matekom...
Rovom a köröket,
ezekből halmazok lesznek.
Idekerülnek élmények,
számok, zenék, lányok,
gondolatok, tettek
s még az is, amit
elfelejtettem,
és persze, a sok emlék...
Szerelem, mely legszebb érzelem.
Csodával határos értelem.
Mely a szívben gyökeredzik,
S onnan kivirágzik.
érezted már azt hogy
kitagadott a világ
azért mert magad adod
...Annyi a tiéd, amennyit hoztál,
amit Teremtőd majd visszakér.
Vasszekrények magaslanak vaságyak előtt.
Vasszagú szél fúj a vasrácsok felől.
Vasajtó csukódik, tűri a vasakarat.
Vastüdő lélegzik, a vasmellkas alatt.
Megállt az óra, már nem ketyeg.
Nem árad folyó, nem nő a hegy.
Viruló arcomon nyomot hagyott az éji bánat,
messze szaladt békés álma a csendes éjszakának,
a vén Hold ezüstuszálya mindhiába ringatott,
és takartak be aranysugárral fényes csillagok.
Apám szárnyait letépték,
Sorsát más útra terelték.
Nem volt választása,
Irány az iskolába.