Killer89 kedvenc versei
Sötét éjjelen, komor hajnalon
egy kóbor lélek bosszút fogadott.
Elsöpör mindent, mi útjában áll,
nyomában félelem, kiáltás vár.
Egy kisgyermek szuszog alig hallhatóan,
a pillanat róla szól, csak kicsit rólam.
Élő vers vagyok, amit nem én kezdtem el.
Az első jel anyám szíve alatt fakadt.
Félig sajátja volt, amíg ki nem szakadt,
de boldogan adta... tudta, jóra nevel.
Orgonán és verklin
táncol a rideg öröm,
ráncos kezek langy ütése
s koppan a hosszú köröm.
A szivárványban nincsen fekete.
Tán direkt festett Isten ecsete
csak hét színt eső után az égre,
jelképként a megkönnyebbülésre,
mint valami derűs üzenetet.
Nagyra értékeled magad a férfiak között,
De te is csak egy vagy a többiek között!
Magasztosnak, átgázolva másokon élsz,
Csak egy álomvilág, amiben élsz,
És egyszer neked is minden a semmibe vész!
Hullanak a levelek őszi rengetegben,
A téli hideg is véget ér egyszer.
Fénylő csillagok, őrizzétek szívem álmát!
Elhagytam oly rég a dzsungeleknek rejtett mélyét...
Az eszedet irányíthatod tudatosan,
Nem gondolok rád, nem gondolhatok.
Fáj az érzés ellened és nélküled,
Magamnak tagadok, de mégis hiányzol.
A halál sorszámot osztott:
Valaki megint elment -
csendesen, zajtalanul.
Élt a múlt században egy kovács Miskolc városában,
robusztus termetével, hatalmas indulatával.
Haragját, dühét felesége sokszor megsínylette,
markos ura ellen kevés volt törékeny termete.
Döntsünk le az idők kemény falát
A bőr színe
Anyám, tíz éve nem láttam kegyelmedet,
Édesanyám, elhoztam az unokádat.
Jaj, fiam! Ezt a gyereket intézetbe kell adni!...
A végzetem
E világról, mint mondják,
Csillagok közt utat vág
Magának a túlvilág.
Halkan köszön a józanság!
Égre nyíló vályogkunyhók
A sötét éjszakában.
Könnyes szemmel áll egy legény
Egy kunyhó ajtajában.
Az őszinteség nagy hatalommal bír,
Légy velem őszinte, és ne bánts még,
Az igazság a szádból éltet, mert szeretlek,
A kétely marad, fájdalmakkal éltet.