KonyaK95 kedvenc versei
Behunyt szemű csodák múlnak, elszálló gondolatok
Vakít a sötét,
Csak magam vagyok, magam vagyok.
Este van este, van, aki nyugalomban.
Én meg csak nézem a Napot, mosolyomban
Látszik szeretetem, mit érzek iránta,
Lemenése közben csakis őiránta.
Hosszú-hosszú holnapok,
Még rövidebb tegnapok.
Délibáb húzza a "mát" előre,
Az a kötél végén táncol,
Zúglódva, nyüsszögve.
Balázsi Rafaella (Luciferlánya)
Én megyek, te maradsz.
Én lépek, te szaladsz.
Én megteszem, te reméled.
Én elérem, te beéred.
Az erdő fái ketté válnak
Utat nyitnak Őrá várnak
A virágok lehajtják fejüket
S visszafojtják lélegzetüket
Az állatok elbújnak a sötétben
Tűz gyullad a hegy tövében
S dübörögve közelít valami
Az esőn kívül mást sem hallani...
a másodikon ördögöt űznek
szar ez a lét
és a távoli
mennyei álom-ikon...
Balázsi Rafaella (Luciferlánya)
Ő is beállt...
Be, katonának,
lehet, többé nem is látom...
zokogva dőlök a vállának.
Az üvegcserepek
egymás mellé állnak,
felkelnek,
majd együtt újra
egy egészet alkotnak.
Ablak vagy, kétszárnyú ajtó,
száz szobád fala vigyáz,
egekben él egy varázsló:
tárd szíved, tárd, kitárd!
Miért nehéz az embernek kifejezni önmagát?
Miért érezheti barátja mellett mégis a magányt?
A homokpart mellett egy tenger fészkelt,
hol az ember némi életet észlelt.
Ránézésre a vízfelület az úgy szép,
ha azúrkék
színezete hullámos és habzik -
nem férnek meg rajta tehetős lagzik.
Tegnappá foszlik a szürke kis árnyék
vérvörös lábakon jő a sötét
ilyenkor mindig a magasba szállnék...
Andalít a föld zenéje,
Mély, ködös, sötét moraj,
Gyertyafény mosolyg' az éjbe
S üde rózsaolaj.