Laminaria913 kedvenc versei
Víziós gondolatsor... karácsony előttről nélkülem!
A háborús életszakadék szélén ülök,
Nagyon - semmibe - bambulok, azon tűnődök,
A csúszós jégen fölfázva meddig ücsörgök?
Íme az Istennő, tökéletes fenség,
Erőtől duzzadó, sugárzó jelenség,
Győzhetetlen harcos, páratlan stratéga,
Világok ismerik: Ő Pallasz Athéna.
A saját árnyékomba esem.
Visszatartom a lélegzetem.
Ma halálos éjszaka vár.
A Blahán korog a gyomor,
Horror a nyomor a Blahán.
A nap túlhaladt
A delelőjén, csak süt.
Mezőn délibáb.
*
A tiszta égbolt
Végtelen napfény-tenger.
Izé a vers, befektetés a közösbe;
tagolt, széles gomolyfelhő - mi lehull
valahol, mint eső - kopár agyvelőkbe...
s ha jó az ész, kihajt, mint fű vagy fa, belül...
Meg nem született gyermekemhez
Szerelmem méhében tél
Szememből zúzmara záporozik
A tény mint a gőz lecsapódik
Már embrió sem vagy
Egy angyal szárnycsattogásai
Hasítják végig a levegőt,
Lengedező, lágy suttogással,
Szférák zenéje kíséri őt.
Punkot hallgatok, pipát szívok,
"felelős apa" - szólnak gúnyosan.
Verseket írok.
Nézem anyám megőszült haját,
melyben benne az egész nagyvilág.
Benne nyolcvan év fájdalma és bölcsessége,
az elveszett idő minden megfakult reménye.
Hatvannégy éve úszom az árral,
menekülnék, de sodor magával.
Néha lehúz a bűzös szennyáradat,
aztán valaki átölel ott lenn a víz alatt.
/Kusza sorok egy könnyáztatta füzetben/
Te leltél rám, aki nekem lett,
így vált - két darabból - teljes szett.
Sötétlett felettünk az égbolt,
holt szívünk éledt, de másé volt.
Perceink szél után eredtek,
s nem mondtam ki még, hogy: szeretlek...
Gondolatok az Ars Poetica-ról
"Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?"
Még a torkom is félrenyelne,
Ha lennék a "Többi" átlaga...