Liszka0808 kedvenc versei
Hideg ajkad vörös rózsát hagyott arcomon,
Fejed nyugtattad rázkódó vállamon.
Magamnak alkottam a hősöm.
Neki lelkem csak börtön,
mitől félve menekül.
Szinte Jengát játszom.
Rendezem relikviáim.
Hogyan hatoljak át a falakon?
Mára délibábokat hajszoló rögeszme lenne.
Múltba zárva jövőt vesztve
Fel-le ejtőn hullám-lejtőn
Hínártól húzva eresztve
Mélység rángat sorsot feddőn
Igen, sötét az ég.
De ne félj!
A halkan hömpölygő lég
semerre sem lép,
rádermed a sötét.
Halomnyi szennyes gondolat.
Tán ki sem mosható.
A gép úgyis elakad,
nem használ a mángorló.
Mint a sakál, felvonítok a sötétlő égre,
Hátha kapok szerető csillagfényt egész éjre...
Telhetetlen az idő, nappalt máris fedte...
Ahogy nézem, jő az éj, fekete, de őszinte...
Hegyet bont a lágy szellő,
lepergő szikla csobban
a patakban, lebegő
kendő elúszott
a lánytól, ki mosdott
a nászra, készülő...
Talán csak az étvágy hiánya
felejtette félig fogyva az almát
a régi idők emlékét idéző asztalon.
A nem túl nagy ablakok színén sápadt
függönyei összehúzva hanyagon,
közöttük oldalazva oson be a fény.
Dermesztő, didergős januári reggel
kabátom béleli jeges lehelettel,
lesütött szemekkel kullog a pillanat,
talán titkot sejt a fagyott avar alatt.
A magánynál jobban semmi sem fájhat,
nincs kiért befűtened a szobádat,
inkább felveszed melegebb ruhádat,
vastag zokniba bújtatod a lábad...
Megfakult szerelemgyertyámon
Csonkig leégett a bizalomkanóc,
Vi(g)aszkönnyem ma még forró:
Izzik lelkemben a reményzsinór.