M.Laurens kedvenc versei
Hópihe
Sápadt fürkésző tükröződik ablak-üvegen:
csontszikár, beesett arc, tekintet üresen.
Egybeolvadt színek: gyermekarc s tél-fehér világ,
ima-kulcsolt szülői-kéz irgalomért kiált.
Hajlott háttal a nénike
ment, s mögötte az élete,
kopott volt az, kopott-kopott,
mint ruhája, amit hordott.
Sok emlék
Sok emlék zúdul most reám.
Kislányként imádtalak.
Hazaérve munkádból sokat
játszottál velem.
Nyakadba vettél, s énekeltél nekem.
Sok viccet meséltél, megnevettettél.
És összetörtél száz alakba,
ívbe hajlítottad a szívem.
Tüzes kínba dobtál, s haragba
zártál, hogy a bú elveszítsen.
Dalolni néha olyan egyszerű,
gördül, simul minden fontos szabály...
Álmodtam magamnak egy mesés világot,
boldog voltam, mert láttam sok szép virágot.
Mennyi elveszett gondolat,
Mennyi íratlan szó.
Mennyi játszma a földön, mi számomra már nem játszható.
Mennyi bánat és öröm,
Mit átél egy halandó,
Lelkem az űrben mégis egy örök vándorló.
a vállamra szállt a szentlélek
hát úgy döntöttem nem félek
mert történhet már akármi
nem vagyok én akárki
Rajzolnék egy cseresznyét,
Hogyha te is szeretnéd...
Kis lepkeszárnyak verseim,
szétnyílnak tavaszi aromában,
négy szárny, pár szín velük van,
festők kezében mintás tervek.
Szőlőhegyen szól az ének,
puttonyoznak a legények,
menyecskék a szőlőt szedik,
a sok vödör gyorsan telik.
Életkép
Ne rinyálj már, ott a krumpli!
Megeszed vagy mész aludni?
Nem csinálok szendvicset!
Bolond vagy, ha ezt hiszed!
Üdítő élet kinn az udvaron.
Nicsak, nicsak, egy sárga, kis virág
fűszálak közt bujkál, rám mosolyog.
Élettel teli újra a világ.
Tavasz van, és erőst harsogó élet.
Mi benn magányban éljük napjaink.
Hajnalok hajnalán,
Évmilliók szürke napjain.
Születnek a földön emberek,
S adódnak mindenhol fajok közötti nézetek.