M.Laurens kedvenc versei
Hűvös őszi éjszakán tiszta az ég,
szellők szárnyán játszadozik a holdfény.
Mellette milliónyi csillag virraszt:
s az egyik tündöklő még olyan bohém!
eltakar a kudarc,
mit belém neveltél.
emlékszem a redőkre,
mikben engem szerettél
úgy, ahogy csak te tehetted,
úgy, hogy sose feledjelek.
hideg szél cibálja a fákat,
letépi róluk a lombruhákat,
letépi a haldokló levelet,
s minden levél egy-egy üzenet
...én meg az eső, szirmaidnak éden.
Te vagy a csend a szózivatarban,
én meg vigasz akkor, hogyha baj van.
II.
Liliomillat lengedez
koporsót körbevesz
körtáncot jár...
Uram, rabságba hajtott népedből
kiverték már az ősi imákat,
megrokkant vállán bohócként trónol
álszent kufár, a mágnás gyalázat
Fenyőfaágba simul a sok apró koszorúvirág...
Itt vagyok, valahogy szívemből elillan a borúság.
Márványkövön szétfröccsen a mécses és gyertyalángoltság.
*
November eleje nekem:
ezüstködök varázslata,
bolygó lelkek alázata,
elköltözők hideg ágya,
sírra hajló bukszus ága...
sírok között
nyirkos hideg
gyertya lángja
beleremeg
magányt ölel
fénycsóvával
sóhajok közt
múltfonállal...
Sírkövemhez hiába jössz, nem itt fekszem,
hanem odafenn lakozom már a fényben,
csak gyújts egy gyertyát, és engedj el,
köztes létből a fény felé terelj...
Betegségben vagy hirtelen,
Mindannyian eltávoznak,
Kik a földi pályájuknak
Végállomásához értek.
Bőség terült el a réten,
lágy Nap sütötte az édent.
Tündér szállt egy szép mesével,
keringőzött rőt levéllel.
Lerogytam csak egy percre
lelkem leporolni, hisz
a hosszú út alatt rátapadt
sok ezer fájó pillanat.