MSE kedvenc versei
Vonattal suhanok a mély fehérségbe.
Fénycsóvát dobálgat a fa a szemébe.
Testek feküsznek egymás mellett egyedül.
A gondolat lassan magában elvegyül.
Az idő megfagyva terpeszt a lucskos ablakon.
Csak a kalauz poroszkál a poros peronon.
Gyermeki sorsban zár vasa kattan,
vágyaktól telve vinne a szél,
távolba nézve ég körülötte
a felkelő nap, tüze táncolni tér.
Talán álom voltam
talán az álmodó
talán a rét füve
vagy rajta kiscsikó
Meglátni a láthatatlant.
Hallani a csendet.
Félni a nyugalomtól.
Szívedben teremteni rendet.
Elfeledni a maró emlékeket.
Karácsony van. Az angyalok köztünk járnak.
De ne keress ám rajtuk hatalmas fehér szárnyat!
Az angyalok a ragyogó szemű, mosolygó emberek,
kiknek szívében lángol az őszinte, tiszta szeretet.
Tanultál ezt-azt, ugyan mit számít?
mondhatnád így is: egyre megy
volt ábécéskönyv valaha kezedben
no meg ugye, az egyszeregy
Sötét zöldségboltban, régen volt a zárás,
halkan kuncogtak az egymásra tett ládák,
sok lakója várta Szilveszter éj jöttét,
jelre Vilmos gurult, s becsavart egy körtét.
Fűszerezvén ezt a nevezetes éjjelt,
Major Anna tartott egy rövid beszédet
Ha egyedül vagy, és rám gondolsz,
Én ott vagyok!
Végigsimítom fáradt homlokod.
Ha reggel iszod a kávéd,
Csak gondolj rám!
Nem éget izzó parázs,
ha oltom bőröm haván,
ha tűznyíl húsomba vág,
nem ordít a szám.
Ma este eljövök a kínzó télen át.
Kulcsaid szorítom, s ódon ajtaját
döngetem a csöndnek.
Nem a szép szavak, mögöttük semmi sem,
nekem a lelked kell, igaz szerelem.
Sokszor szerettem, lelket sose kaptam,
(Így hát kis híján lelketlen maradtam).
Most hogy közelít felénk újra karácsony
eszembe jutott az a kis tépett fenyő
amit a piac egy eldugott sarkából
boldog mosollyal húztál nekem elő...
Amit írtam, mind fölösleges
szavak csüggesztő szemétdombja
hisz nem találtam semmi szépre
örökre nekem maradóra...
Bár csendesebbek már a szavak,
De még mindig téged keresnek,
Hogy vigyázzanak, és óvjanak,
Elmondják neked, hogy szeretlek.